A világ vagyok” címmel, József Attila – A Dunánál című versének idézetével indítja el egész napos online programját szombaton, amelyben kétórás bejelentkezések közben közel száz külföldön élő magyar mond majd verset.

Karanténhelyzetben is lebontja a falakat az a példátlan méretű versösszefogás, amit József Attila születésnapján, április 11-én, szombaton mutat be Lutter Imre és a Magyar Versmondók Egyesülete a Facebookon, amibe bárki bekapcsolódhat. A világ minden részén élő magyarok, a karantén miatt elzárva, saját otthoni környezetükben vállalták, hogy elmondanak egy általuk választott magyar verset. A klasszikus és a kortárs irodalom gyöngyszemeit láthatják, hallhatják a nézők, akik bekapcsolódhatnak és kommentelhetnek. Lesz bejelentkező versmondó a Vajdaságból, Szerbiából, Szlovéniából, Erdélyből, Szlovákiából éppúgy, mint Angliából, Skóciából, Németországból, az Egyesült Államok és Kanada számos államából, de még Ausztráliából is.

A közvetítések délelőtt 10 órakor indulnak Lutter Imre Facebook oldalán (facebook.com/lutterimredr), ahol kétóránként jönnek az újabb versblokkok, amelyekben versfilmek és a Nemzeti VERSeny versklipjei is helyet kapnak. Az utolsó, hatodik élő bejelentkezés egy vers-kívánságműsor lesz este 8 órától, ahol a nézők már előre kérhetnek verset, amit a versmondó művész tolmácsol, vagy mutat be filmen.

Egy évvel ezelőtt, 2019-ben a költészet napján állította fel az egyéni versmondás világrekordját Lutter Imre, amikor több mint 24 órán keresztül mondott magyar verseket a Fészek Művészklubban. Akkor csatlakoztak hozzá azok a hazai sztárvendégek, akik minden óra utolsó öt percében mondtak vagy énekeltek verset. A programot 24 óra alatt több mint kétezren látogatták. A mostani online rendezvénynél százezres nagyságrendű látogatószámra számítanak, azért is, mert a művész és az egyesület követői mellett még szélesebb közönségréteg tud bekapcsolódni azáltal, hogy több hazai és határon túli művelődési ház, közösségi és kulturális tér jelezte, hogy a közvetítéseket minden bejelentkezésnél megosztják saját Facebook oldalukon is.

A Kárpát-medencében, valamint a diaszpórában élő magyarok megszólításában mindenütt akadtak segítők: Hajvert Ákos, a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesületének elnöke Szerbiában, a Románia-szerte élő versmondóknál Szász-Kolumbán Olga és Szőke Henrietta, Szakács Ágnes, a San Diegoi és Anna Lynn Reeves, a Los Angeles-i magyar közösség szervezőmotorjaként segített a Magyar Versmondók Egyesületének. A világszintű összefogás ötlete is óceánon átívelő, Anna Lynn Reeves-szel közös, akivel Lutter Imre több alkalommal lépett már fel Kaliforniában.

Az esemény mottója József Attila versidézete:

„A világ vagyok – minden, ami volt, van: a sok nemzedék, mely egymásra tör.”