Világörökség napja a Fertő-tájon

Egyéb


sarrod.jpg
Sarród
 
? Az esemény aktualitását kiemeli, hogy a parlament áprilisi határozatával a Világörökség évének nyilvánította 2012-t, emlékeztetve arra, hogy az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) négy évtizeddel ezelőtt, 1972-ben fogadta el a világörökségi egyezményt ? mondta Taschner Tamás, a programot szervező Fertő-táj Világörökség Egyesület titkára.
A rendezvényen részt vesz a világörökségi rangot elnyert térség tíz tóparti települése. Az idei program középpontjába két őselemet, a tüzet és a vizet állítják. Ennek jegyében ajánlják a Fertő-tó vízi világát bemutató kiállítást az érdeklődők figyelmébe Fertőújlakon. Fertőhomokon pedig megtudhatják a múltkutatók, hogy miért égett le a nádtetős házak egész sora egykor a községben. De szó esik majd a tüzes víz, a pálinka készítésének Fertő-parti fortélyairól is.
A világörökség napjának célja az is, hogy a régió értékeit közelebb vigyék az ott élőkhöz és az eseményt felkereső vendégekhez. Ezt a törekvést szolgálja, hogy aznap ingyenesen látogatható egyebek között a fertőrákosi Mithrász-szentély és fertődi Esterházy-kastély. Az utóbbi megszépült külsővel, megújított díszparkkal és új köntösbe öltöztetett zeneteremmel, nyári ebédlővel, nyári hűsölővel kápráztatja el a látogatókat a több éves felújítás minap átadott első szakaszának köszönhetően.
Az idei programot a soproni Autó-Motor Veterán Klub Fertő-táj Világörökség Rallye-vel színesíti, így félszáznál több oldtimer autó felvonulásában is lehet majd gyönyörködni. A záróeseményen, Fertőbozon értékes nyereményeket sorsolnak ki azok között, akik a nap folyamán legalább három település programján részt vettek, s ezt a helyi szervezőktől kapott pecséttel igazolják. A kisrégió több vendéglátója bekapcsolódott a programba, ők 10?20 százalékos kedvezménnyel várják azokat, akik legalább három pecsétet összegyűjtöttek a rendezvények helyszínein.