Dr. Fejérdy Tamás építészmérnök, okleveles műemlékvédelmi szakmérnök, a BME egyetemi docense, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnökhelyettese. Az ICOMOS nemzetközi műemlékvédő szervezetben 1983 óta dolgozik: 2005-2008 között európai alelnöke volt, jelenleg a Magyar Nemzeti Bizottság főtitkára. Az UNESCO Világörökség Bizottság munkájában a '90-es évek eleje óta vesz részt: 2002 júniusa és 2003 júliusa között a Bizottság soros elnöke volt. Most a Világörökség Magyar Nemzeti Bizottságának titkárságvezetője.
- Ellentmondásosnak tűnik a Világörökség Bizottság sevillai ülésszakának mérlege: tétovaságot, útkeresést érezni némely döntés esetében.
- Nincs szó tétovaságról, de az tagadhatatlan, hogy a Világörökség Bizottság más környezetben végzi a munkáját, mint a megalakulásakor, az 1972-es egyezmény hatálybalépését követően, azaz 1977-ben tartott első ülésén. Lassan az egyezmény elfogadásának negyvenedik évfordulójához érünk és a bizottság elhatározta, hogy erre az alkalomra már most megkezdi a felkészülést, hiszen a számvetés mindenképpen fontos, és igen, a bizottság többsége úgy érzi, hogy vissza kell térnünk a Világörökség Egyezmény eredeti céljaihoz.
- Félresiklott volna az eredeti szándék?
- A szándék semmiképp. Az ülésen azt mondtam: "gondolkodjunk el azon, hogy mit tennénk, ha most kellene kitalálnunk egy egyezményt, amellyel meg akarjuk őrizni a Föld kulturális és természeti örökségének legjavát". Ezt tesszük most, ha úgy tetszik, igyekszünk majd pályát igazítani. Visszaemlékezések szerint az1972-es egyezmény megalkotói közül senki sem hitte-gondolta volna, hogy a Világörökségi helyszínek száma valaha is meghaladja majd a százat.
- Most 890-nél tartanak. Kezd a saját sikere áldozatává válni a Világörökség?
- Miért volna a helyszínek száma miatt veszélyben?
- A laikus úgy képzeli, hogy a Világörökség egy olyan rang, amely csak a legkiválóbbaknak jár. Ha sokan kapják meg, inflálódik az értéke.
- Viszont milyen alapon tagadhatnánk meg, ha a részes állam a jelölésnél megfelel minden feltételnek? Ráadásul ez nagyon ingoványos talaj: elsősorban a kulturális örökségnél minden népnek lehetnek olyan produktumai, amelyek fontosak az emberiség összöröksége szempontjából is, legfeljebb kevésbé ismertek. Néha még a Bizottság tagjait is meglepi egy-egy jelölés, azonban az előzetes ismereteink korlátozott volta miatt nem utasíthatunk el senkit sem.
- Ez valóban ingoványos talaj. Mennyire számítanak, vagy számíthatnak az elbírálásnál a szubjektív tényezők?
- Amennyire lehet, kiküszöböljük ezeket, pontosabban a Bizottság - a Tanácsadó Testületek, az ICOMOS és az IUCN szakmai elemzései alapján küszöböli ki. A mérce egységes, vagyis meg kell felelni a "kiemelkedő egyetemes érték" kritériumának. Vizsgáljuk még a leendő helyszínek hitelességét, integritását és garantálnia kell a részes államnak azt is, hogy fenntartható az adott állapotában a helyszín, és el is kötelezi magát annak fenntartására.
- És fenntartható? Ha egy addig kevésbé ismert hely a Világörökség része lesz, megindul a turistaáradat, és ha úgy tetszik, akaratlanul is megváltoztatja, akár tönkre is teszi azt, amit védeni akartak. Hollókőn például egy palóc falut akartak megvédeni, de ez ugyanaz a falu, ami harminc évvel ezelőtt volt? Nem díszlet, skanzen csupán?
- Hollókő valóban sokat szenvedett, igaz, kezd magára találni. A turizmus, az ingatlanok felértékelődése és a tulajdonosi szerkezet ebből fakadó megváltozása sokáig nagyon komoly kihívást jelentett a helybéli döntéshozók számára is. Igen, a turizmus tényleg probléma lehet, mert átalakíthatja a helyszínt. Nem véletlen, hogy ezzel külön munkacsoport foglalkozott Sevillában - de azért nem feledve a turizmusban rejlő, az értékvédelem szempontjából is kétségtelenül meglévő pozitív lehetőségeket sem.
- Tehát a világörökségi cím nem lesz turisztikai nagydíj? Némely helyszín esetében úgy tűnik.
- Nem, természetesen nem. De a helyszínek egyediek, nem húzható rájuk egyetlen sablon sem. A turizmus hatása is más és más: gondoljunk a pécsi Világörökségre, az ókeresztény sírkamrákra: ott fellendülést hozott a listára való felkerülés. Megindult a fejlesztés, a helyszín látnivalóit - mármint a hozzáférhetőségüket - kibővítették és hiába a turisták áradata, Pécs e tekintetben sikertörténet. De nem akarom megkerülni a korábbi kérdést: megesik, hogy egy helyszín a saját sikere áldozatává válik és valóban furcsa és szomorú helyzetet teremtene, ha valamennyi helyszínnek ismét neveznie kellene, hiszen némely esetben tényleg csorbultak az értékek.
- Várható ilyen? Egy nagy revízió?
- Semmiképp. De a helyszíneket folyamatosan, rendszerbe épített módon ellenőrzi a bizottság, és ha kell, fájdalmas döntést is hozhat, mint például
Drezda esetében.
- A német sajtó azt írta, hogy a Bizottság a törlésben legalább annyira hibás mint a drezdai vezetés, hiszen következetlenséget sugall, hogy 2004-ban felveszik a listára, 2006-ban már a veszélyeztetett Világörökségek közé kerül, aztán most törlik.
- Utólag könnyű okosnak lenni. 2004-ben és előtte még senki sem beszélt arról a betonmonstrumról, amelyet a völgy közepébe építenek híd gyanánt. A Bizottság a végsőkig elment a konzultációkban, keresve a mindkét fél számára elfogadható megoldást, de ilyen kompromisszumot nem köthetett. Tavaly Quebec-ben figyelmeztette már - nem először a drezdaiakat, pontosabban a német részes államot, hogy egy évet kapnak. Ha úgy tetszik, a bizottság most nem dönthettett másképp, hiszen az egyezmény végrehajtásának a hitelessége forgott kockán.
- Először töröltek kulturális helyszínt. Ezután várhatók újabb törlések? Netán vérszemet kap a Bizottság?
Ha kíváncsi az interjú folytatására, olvassa el a műemlékem.hu cikkében!
