Világsztárok a Dóm téren

Egyéb

A világhírű, 2007-ben elhunyt mester, Maurice Béjart leghíresebb alkotásaival érkeznek táncosai a Szabadtérire: a balett-est első részében részleteket láthatunk például a Rómeó és Júliából és a Tavaszi áldozatból. Az ismert klasszikus szerzők mellett népszerű könnyűzenei előadók szerzeményei is felcsendülnek: a Queentől a Show must go on, valamint a U2 zenéje.
 
 A Bejárt-balett 80 nap előadása
Ilyen összeállításban még sehol sem láthatták a nézők a legnagyobb múltra visszatekintő és legmagasabb színvonalú európai modern tánc társulat koreográfiáit. A nagyszabású vendégjátékot, a Szerelemtánc című produkciót kimondottan a Dóm tér atmoszférájához igazította a Bejárt Balett Lausanne. Az est során a nézők több műből is láthatnak részleteket, amelyeket már megcsodálhatott többek között az amszterdami, lisszaboni, párizsi, milánói, német és ázsiai közönség is. Szegeden két alkalommal is gyönyörködhetünk a kortárs balett atyjának szuggesztív táncaiban. Az előadás igényes látványvilágát pedig mi sem jellemzi jobban, mint hogy pár jelenetben Versace ruháit viselik a táncosok.
 
A második részben látható a társulat művészeti vezetőjének, Gil Romannak koreográfiája, A szellemek kaszinója, amelyet Béjart rendelt a társulat ötvenedik évfordulójára, hódolata jeléül Velencének. Antonio Vivaldi zenéjére négy szellemet jelenít meg a szvit, akik egy mára már eltűnt ház romjaiban kísértenek. A hangversenytermek egyik legtöbbet játszott klasszikus eposzára, a Boleróra készült a mester legeredetibb és legmeghökkentőbb koreográfiája, mely a balett-est záróakkordja lesz. A tánc szereplői egy nő, aki maga a vezető melódia, és egy nagy csoport férfi, együtt lélegezve a zene egyedülálló ritmusával.
 
A Szerelemtáncra jegyek már kaphatók a Szabadtéri jegyirodáján, a két előadás július 17-én és 18-án lesz a Dóm téren.
 
Korábban: