Világsztárok ülnek a nagyváradi énekverseny zsűrijében

Program

Második alkalommal rendezik meg Nagyváradon a Musicum Laude nevű, fiatal énekesek számára alapított énekversenyt és mesterkurzust. A 2021-es sikeres debütálást követően az idei esemény újra összehozza a tehetséges ifjú énekeseket és a zenei szakma kiemelkedő személyiségeit.

D_SOS20141127004.jpg
Ioan Holender kulturális menedzser, a közmédia Virtuózok című komolyzenei tehetségkutató műsorának fővédnöke interjút ad az MTI-nek Budapesten 2014. november 27-én. Fotó: Soós Lajos / MTI

Az idei Musicum Laude énekversenyre május 9. és június 27. között várják a jelentkezéseket. A verseny jelenléti szakasza július 13. és 23. között zajlik majd, amikor az egyetemisták (18–26 évesek)  és a fiatal énekesek (27–38 évesek) három különböző műfajban – dal, oratórium és opera – mérik össze tudásukat és tehetségüket. Három korosztályban várják a jelentkezőket, a legfiatalabbaknak (15–20 évesek, akiknek még nincs zenei felsőoktatási hallgatói jogviszonyuk) külön kategóriát hirdettek.

A Musicum Laude kivételes lehetőség a fiataloknak és a tapasztalt előadóművészeknek egyaránt. Egy olyan rendezvény, amely a tehetséget, az éneklés szenvedélyét és a zene szeretetét ünnepli.

A szervezők Ioan Holendert, a világhírű operamenedzsert, az operaélet nemzetközileg egyik legelismertebb személyét, a bécsi Staatsoper egykori igazgatóját kérték fel a verseny elnöki posztjára, akinek jelenléte a legmagasabb szakmai garanciát jelenti.

A zsűriben a zenei élet további meghatározó nemzetközi képviselői, operaénekes sztárok, castingigazgatók, kiváló rendezők és karmesterek foglalnak helyet. A verseny lebonyolításának szakmai hátterét a Partiumi Keresztény Egyetem magánének szakának tanárai és diákjai adják.

„A tehetségeket keresem, azokat a különleges hangokat, akiket meg lehet mutatni a világnak, és azon vagyok, hogy én mutassam meg őket először” – mondja Kesselyák Gergely Liszt Ferenc-díjas karmester, operarendező, a zsűri egyik tagja a versenyről.

„A hang, a tiszta adottság a legfontosabb ezen a versenyen, ami a Jóistentől adatott, és ezt a csodát támogatjuk. Így ez egy szimpózium is, amely esélyt ad a »nagy találkozásokra« mester és tanítványa, operaház és szólistája, énekes és menedzsere között. Ez a legnagyobb segítség egy feltörekvő énekesnek” – vallja Molnár Levente Liszt Ferenc-díjas operaénekes, érdemes művész, a verseny megálmodója.

A legkiválóbbak jelentős díjakra és fellépési lehetőségekre számíthatnak a 30 ezer euró összdíjazású versenyben.

Az esemény tíz napja alatt a résztvevőknek kivételes lehetőségük nyílik a tanulásra a mesterkurzusok által, kapcsolatok építésére – akár a legnagyobb színpadokig is eljuthatnak – a zsűri illusztris társaságának köszönhetően. A közönség pedig az elődöntők, a döntő és a gála során is figyelemmel kísérheti a versenyzők szereplését, és meghallgathatja a jövő operacsillagait első nyilvános fellépéseik egyikén.