Az online kiállítás öt részből áll. Az elsőben az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlása és Horthy Miklós kormányzóvá választása a téma; a második rész külön foglalkozik a román megszállás időszakával, amely Békéscsaba életében igen meghatározó volt.

Ezután a magyar békedelegáció és a békeszerződés aláírásának körülményeit mutatják be. A legnagyobb hangsúlyt a negyedik fejezet kapja, itt plakátok segítségével ismertetik, mekkora veszteség érte az országot a trianoni békeszerződés aláírása után. A múzeumban őrzött, a történelmi Magyarországról származó képeslapokkal illusztrálják, hogy milyen településeket csatoltak el 1920-ban.

Az utolsó rész Trianon hatásával foglalkozik, hiszen a menekültek megjelenése mellett erre az időszakra tehető a revizionizmus kialakulása, vagyis a békeszerződés felülvizsgálatáért küzdők mozgalma. A Munkácsy Mihály Múzeum gyűjteményében számos olyan plakátot őriz, amelyek segítségével próbálták egykor felhívni a figyelmet arra, hogy milyen igazságtalanság érte az országot.

A múzeum – a járványhelyzet miatt – egy szabadtéri tárlattal már megemlékezett az 1920. június 4-én aláírt trianoni békeszerződésről, a virtuális tárlaton olyan gyűjteményi darabokat is bemutatnak, amelyekre a szabadtéri kiállításon nem volt lehetőség. A múzeum nem titkolt célja, hogy a tárlat az iskolai tanítás kiegészítő eleme legyen.
    

Az online kiállítás a ezen az oldalon tekinthető meg.

Nyitókép forrása: a Munkácsy Mihály Múzeum Facebook-oldala