Igen hosszú ideje, 1986 óta foglalkozik animációval. Mi irányította erre a pályára?
Kezdetben illusztrátorként dolgoztam, ám egy alkalommal lehetőségem volt belekóstolni az animációba: abba, hogy azok a dolgok, amelyeket lerajzoltam, mozogni, élni kezdtek és ez annyira elvarázsolt, hogy nem volt visszaút. Továbbá, amíg az illusztrátoré viszonylag magányos foglalkozás, hiszen az ember gyakran egyedül, éjszaka rajzolgat, az animáció csapatmunka. És roppant inspiráló az, amikor rengeteg tehetséges ember együtt dolgozik és röpködnek az ötletek. Szóval ez a hangulat és kreativitás volt az, ami teljesen és egy életre magával ragadott.
Mostanra már több mint harminc animációs film fűződik az ön nevéhez: olyanok, mint a Shrek, a Madagaszkár vagy az Így neveld a sárkányodat. Ki tud emelni egy olyan alkotást, amely kimondottan közel áll a szívéhez?
Ez kicsit olyan, mintha azt kérdezné, melyik gyermekemet szeretem a legjobban? De azért tudok rá válaszolni: elsőként a Roger nyúl a pácbant emelném ki, melynek készítése fordulópont volt az életemben. Addig csak kisebb stúdióknál dolgoztam, úgyhogy ez a Disney-produkció hatalmas ugrás volt. Akkor tapasztaltam meg, milyen egy igazán nagy produkción dolgozni. Aztán, hogy folytassam a sort, ott van a Madagaszkár. Amikor készítettük, a munka során kiderült, hogy egy új helyszín bevonására is szükség lesz, így nekem az volt a feladatom, hogy Indiában kialakítsak egy új stúdiót. Mondanom sem kell, egészen elképesztő világ tárult elém Indiában, emellett pedig rengeteg életre szóló barátságot is kötöttem. Úgyhogy a Madagaszkár ezért kedves a szívemnek. De ha most azt mondaná, hogy muszáj egyetlen filmet kiválasztanom, akkor az Így neveld a sárkányodat címűt választanám - az a személyes kedvencem.
Miért?
Mert olyan erős érzelmi töltet van benne, amely nagyon megérint engem. Gyönyörű a fiú édesapjához, illetve a sárkányhoz fűződő kapcsolata. Szóval, ha választani kell, én ezt választom.
Hosszú ideig volt a DreamWorks Animation nemzetközi igazgatója. E pozíció azt is magába foglalta, hogy ön tartotta és építette a kapcsolatot különféle iskolákkal, illetve fesztiválokkal. Hogy tapasztalja, az animáció a fiatal és az idősebb filmkészítők körében egyaránt népszerű?
Úgy érzem, hogy igen. Gyakran szoktam kisfilmes válogatásokat készíteni és mindig arra törekszem, hogy a fiatal alkotók munkái mellett egy-egy idősebb, már profi filmes műve is megjelenjen. Ezt azért teszem, mert így szándékozom megmutatni: sokszor a fiatal alkotók épp olyan profik, mint azok, akik már évek, évtizedek óta a pályán vannak. Épp ez az oka annak, hogy manapság sokan már igen fiatalon eljutnak az Oscar-jelölésig.
Az idei Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon zsűriként vett részt. Miként tudja eldönteni, mely film a legjobb?
Akármilyen fesztiválról legyen is szó, nagyon nehéz feladat a versenyfilmek összehasonlítása. Az Anilogue esetén pedig ez a „probléma” hatványozottan volt jelen, hiszen egyrészt különböző kulturális háttérből érkeztek a filmek, másrészt különböző közönségszegmenseket szólítottak meg, ugyanis voltak kimondottan gyermekeknek, illetve kizárólag felnőtteknek szóló animációk is. Tehát igazán nehéz volt, és mindig nehéz eldönteni, melyik film jobb. Én zsűriként a személyes érzéseimre szoktam hagyatkozni: arra, hogy mely alkotás érint meg leginkább.
A technológia évről évre hatalmas fejlődésen megy keresztül, így nem meglepő, hogy az animációban is új technikák jelennek meg. Ön fogékony az újításokra vagy inkább a hagyományos animációs filmkészítést kedveli?
Mivel én a hagyományos, rajzolt animáció világából érkeztem, hozzám ez is áll közelebb. Ezért nekem kicsit nehezebb befogadni a legújabb technológiával készült filmeket, ugyanakkor nem mondhatom, hogy nem nyűgöznek le. Az Anilogue idei versenyprogramjában például szerepelt egy igen sajátos technikával, rotoszkópiával (lényege, hogy az animátorok képkockáról képkockára átrajzolják az élőben forgatott jeleneteket – a szerk.) készült film, mely kimondottan tetszett.
Melyik film volt ez?
A Teheráni tabu, mely teljes egészében ezzel a technikával készült.
Ahogy már említettem, a technológiai fejlődés erőteljesen érinti az animációs filmkészítést. Mi a véleménye: mit hozhat a jövő az animációban?
Az elmúlt évtizedek rohamos fejlődésének köszönhetően egyre több emberhez jut el az animáció. Ez azt is jelenti, hogy egyre többen értik és érdeklődnek iránta, ám ez az érdeklődés nem magától alakult ki. Ezt az internet, az okos eszközök és a számítógépes, illetve telefonos játékok használatának köszönhetjük. Manapság a virtuális világ már az emberek életének szerves része, és új távlatokat nyit meg. Épp ezért gondolom azt, hogy a VR, a virtuális valóság uralja majd a jövőt.
A hagyományos technológiák túlélhetik ezt a változást?
Abszolút. Én még ma is fel tudom idézni, mennyire magukkal ragadtak gyermekkoromban a cseh, illetve a lengyel bábfilmek. Ezt azért mondom, mert szerintem a rácsodálkozás a gyerekek, a fiatalok részéről sosem szűnik meg. A kérdés inkább az, hogy megéri-e majd hagyományos technológiával dolgozni. Mivel a tradicionális animációs technikák használata már most is roppant drága, a kihívás az lesz, hogy a szakemberek olyan számítógépes módszert találjanak ki, amellyel a hagyományos technikával készült animációhoz hasonló születhet.
De úgy vélem, a legfontosabb erény a történetmesélés: ha egy történet jól van elmesélve, akkor az igazából csak másodlagos, hogy milyen technikával készült – így van ez most, és így lesz a jövőben is.
Napjainkban az élőszereplős filmekben egyre inkább meghatározó a látvány. Versenyeznie kell az animációnak ezekkel az alkotásokkal?
Én úgy látom, hogy – leginkább a szuperhősös filmek által – az animáció volt az, ami betört az élőszereplős filmek világába. Sőt, tulajdonképpen meghódította az élőszereplős filmet. Egyre több olyan film születik, amelyben az élőszereplős jeletekkel keveredik az animáció. Mondok is egy példát: ilyen Guillermo del Toro A Faun labirintusa című alkotása, melynek képi világa erőteljes és feledhetetlen, ez pedig annak is köszönhető, hogy használta az animációt. Úgyhogy én azt gondolom, egyáltalán nincs versenyhelyzet. Vagy ha mégis, akkor az animáció áll nyerésre.
Tóth Eszter
Nyitókép: Shelley Page. Fotó: MTI/Balogh Zoltán
