A Magyar Nemzeti Táncegyüttes ,,anyanyelve? a Kárpát-medence néptánc kincse, amelyből a nagy formátumú történelmi táncjátékoktól az autentikus folklórműsorokig, a rockoperáktól a népi hagyományainkon alapuló mesedarabokig terjedő, sokszínű repertoár építkezik.
Látom éppen egy próbát szakítottam félbe. Mire gyakorolnak?
A Csíksomlyói passióra, március 10-én lesz a bemutatónk a Nemzeti Színházban. Vidnyánszky Attila rendezi és én koreografálom. Különösen izgalmas feladat előtt állunk, hiszen elvisszük a csíksomlyói nyeregbe, a tetőre, hogy ott is láthassák a Magyar Nemzeti Táncegyüttest.
Amit korábban Honvéd Táncszínháznak hívtak. Miért volt szükség a névváltoztatásra?
A Honvéd Táncszínház név nagyon jól cseng a Kárpát-medencében, de külföldön, például Japánban vagy Amerikában a közönség nagyobb bizalmat szavaz egy olyan együttesnek, amelyet ?nemzetinek? hívnak.
A beszámolók szerint meg is telt a nézőtér a tengerentúlon.
Igen a tavalyi év nagyon gazdag volt. Egy 44 napos japán túra után Erdélyben táncoltunk, majd októberben egy amerikai előadással koronáztuk meg az évet. A néptáncnak mindig turisztikai jelentősége is van, hiszen meg tudjuk mutatni a tánc szépségét, illetve a zene- és a viseletkultúra eredetiségét is. A japánok odavannak a magyar néptáncért, Amerikában a diaszpórában élő magyarság is ébren tartja az érdeklődést, Erdélyben pedig ma is él a néptánckultúra.
Mindig szeretetteljes mosollyal az arcán beszél Erdélyről?
Gyerekkorom óta nagyon fontos nekem Erdély és az erdélyi kultúra. Erdély újrafelfedezése az életemben egybeesik a táncház mozgalommal. Az erdélyi magyarsággal pedig 1973 óta folyamatosan ápolom a kapcsolatot. Figyelem, gyűjtöm és tanulmányozom az erdélyi tánckultúrát és életre szóló barátságokat is kötöttem.
Mennyiben más az erdélyi és a magyar néptánc?
A magyarországi tánckultúra sokkal hézagosabb, mint az erdélyi. Erdélyben még lehetett olyan táncmulatságba menni, ahol komplexitásában lehetett átélni a zenekultúrát, a táncos közösségnek ezt a hatalmas erejét. Élőben lehetett látni a paraszti társadalom értékrendjét, időbeosztását, viseletét. Magyarországon a néptáncot most újra felfedezzük és egyre szélesebb körben működnek hagyományőrző mozgalmak. Erdélyben ezzel szemben a tánckultúra sokkal élőbb, és ahogy Kodály és Bartók is említi, mindig feltöltődés, amikor egy gyűjtőúton az ember találkozik a hagyománnyal és ilyen közel kerül a tiszta forráshoz.
Nemcsak felfedezzük, de egyre jobban szeretjük is a néptáncot. Újra divatos a folklór Magyarországon?
Szerencsénk van, mert a Fölszállott a páva médiahátteret adott a magyar néptánc szeretetének. Sok szülő vasalja otthon az alsószoknyákat a gyerekeknek a tánccsoportok fellépéseire és egyre nagyobb táncélet van a Kárpát-medencében. Mára sokkal jobban megismertük a Kárpát-medencei néptánckultúrát, a motívumokat, szinte már falvakra, dialektusra, sőt egyéniségekre is lebontva. Így tudjuk meghaladni elődeinket és lebilincselni a közönségünket.
Ön jelenleg koreográfusként vesz részt a közönség lebilincselésében, de alkalmanként egy-egy szerepre is beugrik. Például tavaly nyáron a Drakula utolsó táncában láthattuk. Hogyan lehet mindkét területen egyszerre helytállni?
Szeretek tanítani. A táncház mozgalomban fiatalon gyakorlatilag az egész országot végigtanítottam, két együttest vezettem és mellette hivatásos táncosként is dolgoztam. Amikor az ember együttest vezet, hasznos, ha a koreográfusi feladatok ellátása mellett előadóművészként is jelen van. A Drakula utolsó táncát a feleségem, Vincze Zsuzsa írta a születésnapomra. Tavaly nyáron kiemelt produkció volt, amelyet a Szegedi Szabadtéri Játékokon mutattunk be Harangozó Gyula és Herceg Tamás barátaim kérésére. Én játszom az idősebb Drakulát és a történet szerint a fiatal alteregómmal, Sánta Gergő táncművésszel, hódítjuk meg a fiatal lányokat a színpadon. Az előadás egyébként azért is izgalmas, mert Keresztes Ildikó és Novák Péter is játszik benne.
Milyen volt együtt dolgozni két ilyen átütő személyiséggel?
Ildi és Péter igazi sztárok. Jó velük együtt dolgozni, mert ha kell, Novák Péter megmozdul Keresztes Ildi pedig cigánykereket hány, vagy bepördül a színpadra. Végig nagyszerűen vitték a cselekményt.
Kimagasló művészi munkájáért, a Kárpát-medencei magyar néptánckincs gyűjtése, megőrzése és közkinccsé tétele érdekében végzett munkájáért 2013-ban Kossuth-díjjal tüntették ki. Fontos állomása ez az ön küldetésének?
Mindig jól esik egy Kossuth-díjra vonatkozó kérdés. Minden művészt boldoggá tesz, amikor észreveszik és figyelemmel kísérik a munkát, amelyet végez, vagy akár díjakkal is elismerik. Sokat dolgoztam azon, hogy felfigyeljenek a munkámra, évente négy-öt bemutatón munkálkodtam. Hajtottam a munkatársaimmal, kollégáimmal, táncosaimmal és fiatalon kaptam meg ezt a díjat. Ez azért szerencsés, mert van idő visszaadni belőle a világnak, és sokszorosítani a munkát. Amikor az ember díjakat kap, utána általában csendes időszak következik. Ezt a csendet szeretné minden díjazott megtörni, hogy továbbra is figyeljenek rá, kapjon munkákat, foglalkoztassák, szükség legyen rá. Én továbbra is nevelem, tanítom a táncosaimat, példát mutatok a családommal, a gyerekeimmel, a művészi munkámmal és ezáltal valahogy meghálálom mindazt a jót, amit az ember egy ilyen Kossuth-díjjal kap. Minden évben új feladatot szeretnék adni a táncosaimnak, ez sodor engem előre, tehát nem a napi bosszankodásaimat fogom kivetíteni, hanem a pozitív életérzést, hogy én tánccal foglalkozhatom.
Mi a legszebb a táncban?
Hát a tánc! A mozgás, a zene, amely fiatalon tart, mentális erőt ad és boldoggá tesz. A tánc hazafiasságot és identitást ad annak, aki táncol és annak is, aki nézi. Ez a legszebb a táncművészetben.
Írta: Jámbor-Miniska Zsejke
Fotók: Váradi Levente (lumidance)
