Visszakapja eredeti színvilágát az edelényi kastély homlokzata

Kultpol

 

A korabeli ábrázolások és a restaurátori munkálatok során feltárt festékrétegek alapján szakértők döntöttek a kastély homlokzatának régi-új színeiről.

 

Összhangban azzal a törekvéssel, hogy a kastély a lehető legteljesebb mértékben tükrözze a virágkor, vagyis a 18. század utolsó harmadának állapotát, a homlokzat barackszíne a tagozatokon törtfehérrel, az ablakok szemöldökdíszein pedig szürkével egészült ki. A külső rekonstrukciója során megújult és immár az eredeti pompájában látható az edelényi kastélyt építtető L?Huillier-család kifestett címere is, amelyet két kivont kardú, magyar ruhás vitéz tart a kastély északi homlokzatán.

Az európai uniós támogatással 2012 első felére megvalósuló beruházás során nemcsak az ország egyik legnagyobb és legjelentősebb barokk kastélyépületét, de a csaknem öthektáros kastélyparkot ? magát a kastélyszigetet ? is megújítják. A főépület külső felújítása mellett restaurálják a kastély termeiben található, páratlan művészettörténeti értéket képviselő, rokokó falképeket is a szakemberek. A felújított termek alkalmasak lesznek állandó és időszakos kiállítások, valamint rangos tudományos és kulturális rendezvények ? többek között konferenciák és koncertek ? megrendezésére is.

Az edelényi kastélysziget fontos kitörési pont lehet az Észak-magyarországi régió egyik leghátrányosabb helyzetű kistérsége számára, 2016-ra ugyanis éves szinten már 100 ezer látogatót várnak Edelénybe. A megnyitást követően a létesítmény a tervek szerint közvetlenül 20 környékbelinek ad majd munkát, és közvetve is hozzájárul a térség foglalkoztatási gondjainak enyhítéséhez.