Visszapillantás címmel Eifert János fotóművész alkotásaiból nyílik életműkiállítás vasárnap a hódmezővásárhelyi Alföldi Galériában.

A korábban 237 egyéni és mintegy kétezer csoportos tárlaton szereplő művész szerdán újságíróknak úgy fogalmazott, hogy élete legnagyobb és legfontosabb kiállítására készül szülővárosában, melyhez kötődése folyamatos volt. Hozzátette: ahogy a gyerek is szüleinek számol be elsőként élete meghatározó eseményeiről, fontosnak tartotta, hogy első életműkiállítását Hódmezővásárhelyen rendezze meg.

Az Alföldi Galéria földszinti termeiben szereplő 150 munka között
szerepelnek a klasszikus fotográfiai műfajok közé sorolt porték,
emberábrázolások, táj- és városképek, valamint riportfotók is. Ugyanakkor
találkozhatnak a nézők a szűken vett fotóművészet esztétikai és technikai
keretein túllépő experimentális alkotásokkal is.

Eifert János szerint a „képíró" feladata nézni, látni és láttatni, miközben a valóság és a képzelet peremén egyensúlyoz. Napjainkban egyre inkább elmosódnak az egyes művészeti ágak közötti határok, ahogy egyes festőművészek is használnak fényképezőgépet az alkotási folyamat során, ő is alkalmaz archaikus technikákat mondanivalója kifejezéséhez. Folyamatosan kísérletezik, céljai olyan esztétikai keretet adni a képnek, amely fölhívja a figyelmet a lényegre – mondta.

Az öt évtizedes pályafutás összegzését adó tárlat anyagában szereplő legrégebbi alkotás az Eifert Jánosnak nemzetközi ismertséget hozó 1971-es Cirkusz című kép, a legfrissebb munka pedig egy néhány hete elkészült montázs.

Eifert János, a hazai fotóművészet egyik legismertebb képviselője 1943-ban született Hódmezővásárhelyen. Pályafutását a Honvéd Táncegyüttesben kezdte táncosként. Vidéki és külföldi útjain állandóan fényképezett, erre biztatta az együttes akkori koreográfusa, Novák Ferenc is. Fényképei, képriportjai, írásai rendszeresen jelennek meg a szaksajtóban, hazai és külföldi lapokban, könyvekben, kiadványokban, az elektronikus sajtóban. Munkásságát nem lehet egységes stíluskategóriákba rendezni, sokoldalú, folyamatosan megújuló, kísérletező alkat. Tánc-, aktfotói, természetképei és az alkalmazott fotói alapozták meg ismertségét. Tanárként, előadóként, szakíróként és szakértőként is tevékenykedik.

Fotók forrása: Alföldi Galéria