A jégcsákány pár héttel ezelőtt került elő, amikor kiderült, hogy 1940-ben a gyilkosság ügyében nyomozó rendőrség egyik illetékese tulajdonította el, és ma lánya tulajdonában van. A fegyver hitelességét azonban sokan kétségbevonták az elmúlt hetekben, így azt most a jégcsákányon lévő vérfoltok DNS-analízisével szeretnék megállapítani. A teszthez viszont szükség lenne egy még élő rokon vérmintájára is: ő azonban nem hajlandó hozzájárulni a teszthez, ha a csákány valamelyik aukciósház kalapácsa alatt végzi majd.
A vitázó örökösök
A jégcsákány jelenleg Ana Alicia Salas tulajdonában van, akinek apja nem sokkal a gyilkosság után valószínűleg egyszerűen elemelte azt a bizonyítékok közül a mexikói rendőrségről. Az örökösnő elmondása szerint egyelőre még csak játszik az eladás ötletével, mert nem tudja mennyit kérjen érte. "Szerintem ez a darab nagyon értékes, mert a világtörténelem része. Azt persze nem tudom mennyit ér, mert nem tudom kit érdekelne" - mondta el a sajtónak. Szerinte ugyanis a fegyvert nem lehet szimplán odaajándékozni egy múzeumnak, mert az emberek csak azt értékelik, amit már kifizettek. Salas eközben igyekszik pozitív fényben feltüntetni apját (a csákány ellopása miatt), aki 1965-ben ment nyugdíjba a rendőrségtől, majd 1995-ben halt meg. Salas szerint apja különleges engedélyt kapott feletteseitől, hogy a felügyelje a fegyver sorsát a "kriminológiai múzeumban", így miután valaki megpróbálta ellopni a múzeumból, jogosan vette magához.
Salas azonban nem az egyetlen személy, aki a csákány sorsával törődik: a törvényes keretek közt más is szeretné azt tulajdonában tudni. Trockij unokája, a 79 éves Esteban Volkov a forradalmár mexikói otthonában múzeumot rendezett be, így ő azért akarja magának a csákányt, hogy a családi hagyományon túl múzeuma dísze lehessen. Szerinte: "Ha objektíven nézzük, ez egy darabka történelem. A múzeumban a helye". Volkov nem sokkal az interjú után beleegyezett, hogy vért ad az eredetiség-tesztek elvégzéséhez, ám csak akkor, ha a fegyver a múzeumba kerülhet. "Ha kereskedelmi célja van a dolognak, akkor nem működök együtt" mondta.
Trockij több állomás után 1937-ben menekült Mexikóba Sztálin elől, aki a forradalom elárulásával vádolta őt is. 1939-ben költözött a Mexico City melletti Coyoacánba - miután egy darabig együtt élt Frida Kahlo festőnővel-, ahol 1940. május 24-én kíséreltek meg ellene először merényletet, ami akkor sikertelen volt. 1940. augusztus 20-án egy Ramón Mercader nevű spanyol kommunista kért tőle segítséget, ezért beengedték a szigorúan őrzött házába. Mercader ekkor belopakodott Trockij dolgozószobájába, és a jégcsákány hegyét hátulról belevágta Trockij koponyájába.
Trockij a merénylet napján, és sírja Coyoacánban
Saját elmondása szerint: "Az asztalra tettem az esőkabátom, ám oly módon, hogy könnyen hozzáférjek a zsebében a jégcsákányhoz. Úgy döntöttem, nem hagyom ki a fantasztikus lehetőséget, mely szinte adta magát. Az a pillanat adott esélyt, mikor Trockij elkezdett újságot olvasni; kivettem a csákányt az esőkabátból, a kezembe szorítottam, becsuktam a szemem, és egy félelmetes ütést értem a fejére."
A merénylet azonban úgy tűnt nem sikerült: a csákány valószínűleg megcsúszott a forradalmár koponyáján, így Trockij vérző fejjel segítségért kiáltott, majd dulakodni kezdett a merénylővel. Pár pillanattal később testőrei berontottak, és a földre teperték a merénylőt, ám Trockij rájuk szólt: "Hagyjátok! Ennek az embernek van mit elmesélnie!" A merényletbe a forradalmár másnap halt bele.
