Víz alatti szoborparkkal harcol a vonóhálós halászat ellen egy halász

Egyéb

Víz alatti szoborparkkal akadályozza meg a vonóhálós halászatot a toszkán partoknál egy egykori halász. Paolo Fanciulli 100 márványtömbjéből szobrászok vésték ki a különleges alkotásokat, amelyek megvédik a partvidék halállományát a kizsákmányolástól.

Bár az olasz törvények tiltják a partvidéktől három tengeri mérföldre (mintegy 5,5 kilométerre) a vonóhálós halászatot, gyakran illegálisan, éjszaka dolgoznak ilyen eszközökkel.

Fanciulli egy toszkán faluban, Talamonéban nőtt fel, ahol 13 éves kora óta halászként dolgozott. Már az 1980-as években észlelte a vonóhálós halászat hatásait: az ökoszisztéma károsodása megmutatkozott a napi fogáson és negatívan befolyásolta megélhetését. Így több helyi halásszal és a Greenpeace aktivistáival közösen tiltakozásul blokád alá vettek egy toszkán kereskedelmi kikötőt. Fanciulli szögesdróttal semmisítette meg a hálókat, egyszer még rendőrnek is kiadta magát, hogy megállítsa az illegálisan halászókat.

Aktivista tevékenysége igazi helyi hírességgé tette, de ellenségeket is szerzett magának:

a helyi maffia ellehetetlenítette számára fogása értékesítését a piacon.

Ekkor fordult a turizmus felé: hajókon vitte ki a látogatókat a tengerre, hogy megtanítsa őket horgászni, és megmutassa nekik a vonóhálós halászat hatását az ökoszisztémára. Hétvégente egy kis éttermet vezet, fogását pedig egy kizárólag etikus termékeket vásárló csoportnak, a Gruppi di Acquisto Solidalénak adja el.

Az illegális halászat megállításához azonban mindez nem volt elég. 2006-ban a toszkán kormány betontömböket süllyesztett a tengerbe, hogy meggátolja a vonóhálók pusztítását. A tömbök azonban egymástól túl távol voltak, a háló átsiklott közöttük.

A férfi engedélyt kapott az Arpat helyi környezetvédelmi szervezettől, hogy saját költségén újabb 80 tömböt süllyesszen le a vízbe. Fanciulli azonban arra gondolt:

mi lenne, ha egyszerű beton helyett „művészetet” teremtene a víz alatt.

Mások mellett Giorgio Butini, Massimo Lippi, Beverly Pepper és Emily Young művészek alkotásai kerültek így a víz alá. Ezek nemcsak fizikai akadályt jelentenek a hálók számára, de különleges vízalatti múzeumot formálnak.

A múzeum bárki számára nyitva áll, aki meg tudja látogatni. A helyszínre vezetett búvártúrákat is szerveznek.

Fanciulli múzeumának van hatása. Gioia Benedettini, az Arpat munkatársa szerint miközben a neptunfű nevű vízinövény tíz éve eltűnt, most elkezdett visszanőni a területen.

Képünk illusztráció.