Vizet osztanak a nagy hőségben a Szigeten

Egyéb

 

(MTI) Vető Viktória elmondása szerint a fesztivál területén fellelhető több kút és mosdóhely mellett az egészségügyi sátornál is vízhez juthatnak a látogatók. A hőségre való tekintettel pedig zacskós vizet osztanak a koncertek alatt is.
 

Ezenkívül több úgynevezett vízpermetkaput is felállítottak, például a nagyszínpad előtt és a bejáratoknál, illetve folyamatosan locsolják a főbb útvonalakat és a fesztiválozókat is; a port pedig egy speciális szerrel próbálják mérsékelni ? fűzte hozzá a szóvivő.
 
Szeles Géza, a fesztivál egészségügyi szolgálatának vezetője azt mondta, hogy eddig nem volt gond hőséggel, de felkészültek minden eshetőségre. A 20. Sziget fesztiválon összesen mintegy 400-an segítik az egészségügyi ellátást, és 7 mentőautó is rendelkezésre áll. Az egészségügyi sátor mellett van egy sürgősségi ambulancia is, ahol több műszakban dolgoznak az orvosok.
   
A fesztivál mínusz második napján több sérültet is el kellett látnia a szolgálatnak; volt néhány bokaficam, lábsérülés, sőt még gipszelniük is kellett ? tette hozzá.