Megáll Kapolcs határában, leparkol a falu névtáblájától számítva negyvenkilencedikként, mert az ötszáz forintos napi parkolást drágállja. A mindent átható ételszagban fölhorgadó ízlelőbimbóit az idei slágerrel, a kemencés kenyérlángossal (vastag tészta, feltét alig, amolyan magyarpizza - re-naming, re-branding esete forog fenn, ugyanis a termék néhány éve még langallóként futott), esetleg szittyapitával csillapítja. A főutcán bevásárol szemtrénerből, kerti locsolóra szerelhető bólogató műanyag virágból, megcsináltatja aurafotóját, némi felárért szóbeli elemzést kér hozzá, majd a következő sátor alatt beszerzi a drogériában elfelejtett párologtató- és masszázsolajat. Bármilyen ünnepre minden igényt kielégítő ajándékait előre beszerzi. Több kiló gyógyító hatású követ, több szatyor keleti jellegű ruhát, és nem hagyja itt az Illa-berek/Náda-kerek/A motorosok/Jó emberek szentenciát hirdető fa falidíszt sem.
Mert bizony, ilyen bazári baromságokat is lehet kapni a kézműves portékák mellett. (Bár azért azt a keramikust, aki porcelán locsolókannát csinál, megkérdezném, a praktikum vezette-e a tervezésnél.) Nem több, mint tíz-tizenöt sátorról van szó. Minden bizonnyal becsülettel kifizetik a helypénzt. De akkor is rettenetesen illúziórombolóak.
MTI Fotó: Kollányi Péter
Aztán arról is megismerszik az egyszeri idetévedő, hogy nincs tisztában az időjárás változékonyságával. Reggel kinéz az ablakon, meghallgatja az időjárás-jelentőt, és felveszi a hőfoknak megfelelő pólót, miniszoknyát, trikót, bermudát, papucsot. Kisétál este hét óra körül a Klastromhoz, hét óra tízkor már kezdi csípni a leszálló hűvösség, hét óra húszkor már komolyan fázik, és koncertet hátrahagyva bemegy a sörsátorba a kukoricafőző üst mellé melegedni. Ha megvárná a sötétedést, még a leheletét is láthatná. Bizony, itt másképp kell, hogy nekiinduljon az ember a napnak.
Például úgy, hogy nem törődik az idő múlásával. Lefekszik a fűbe, bámulja az égen úszó bárányfelhőket, közben pedig hallgatja a prímástalálkozó muzsikáját. Vibrál a levegő a zenéből áradó energiáktól. Húzza a házigazda, Lakatos Róbert, a vendégek Pál István Szalonnától Vizeli Balázsig, fújja Dresch Mihály, pengeti Both Miklós (szólógitáros prímás, bizony) és Balogh Kálmán, aki még dalra is fakad. Pedig a cimbalmos élete nem egyszerű. Alig egy órával előtte még Öcsön koncertezett az evangélikus templomban Farkas Rózsával. Finom együttlét volt, elringató és simogató. Couperint játszottak, Bartók román táncait, a Hunyadi László palotását, meg Bachot. A Francia szvit alatt előjönnek évtized távolából Kisné Hamar Mária énekórái, hogy allemande-courante-sarabande-gigue. A Szputnyik mellett bevillan, ahogy a tetőpárkányon tavaly barna köpenyben - mérnökalakítás közben - Hajduk Károly cigarettázott.
Jaj, mi ez a szentimentalizmus, mikor még azt akartam leírni népnevelési céllal, hogy a kerékpárosok és gyalogosok tegyenek ki magukra villogót vagy lámpát vagy fényvisszaverőt, mert anélkül kivilágítatlan úton önmagukra és az autósokra is veszélyesek?!
