VOLT: népszerű magyar zenekarok a nulladik napon

Egyéb

(MTI) Egy nappal a rendes fesztiválprogram ? június 27?30. ? kezdete előtt már 14 órakor kinyitja kapuit a 20. VOLT: a Telekom Nagyszínpadon 19 órától éjfélig a fesztivál eddigi történetének fontos hazai szereplői lépnek fel három-négy dallal, legnagyobb slágereikkel ? közölték a szervezők.
 

A programban szerepel többek között az Anima Sound System, az Animal Cannibals, a Bëlga, a Belmondo, a Brains, a Compact Disco, az Európa Kiadó, a Hősök, Kardos-Horváth János, a Kerekes Band, Lovasi András, a Magna Cum Laude, a Moby Dick, a Neoton Família, a Pál Utcai Fiúk, a Punnany Massif, a Quimby és a We Are Rockstars.
 
"Néhány fellépő, köztük Ákos és a Tankcsapda azért nem tud jelen lenni a We Love VOLT! programon, mert folyamatosan próbál rendes fesztiválfellépésére, őket sajátos formában idézzük meg, hogy a jelenlévők bepillanthassanak a néhány nappal későbbi különleges koncertek előkészületeibe. A show fontos eleme lesz az Európa Kiadó koncertje: a zenekar szerepelt az első, 1993-as VOLT Fesztivál hirdetésein, majd a koncert napján az őket szervező cég lemondta a bulit. Most 45 percben pótolják az elmaradást" ? idézte a közlemény Fülöp Zoltánt, a VOLT egyik házigazdáját.
 
Lobenwein Norbert, a VOLT főszervezője felidézte, hogy a gálaműsor összeállításakor a felkért produkciók közül szinte mindenki azonnal igent mondott, ezért jutott eszükbe a We love VOLT! cím.
 
A koncertek között rövid, mindössze néhány perces átállásokra lehet számítani, ekkor a led-falakon a korábbi VOLT-ok pillanatai elevenednek meg. A nagyszínpados monstre koncertfolyamot tűzijáték zárja. Eközben a fesztivál másik nagyszínpadán Magyar Dj Allstars címmel a legnépszerűbb magyar dj-k és live act-ek váltják egymást 20 óra és másnap reggel 6 óra között. Itt lesz Andro, Bernáthy Zsiga, Cadik, a Fine Cut Bodies, Naga és Palotai is.
 
A szervezők kiemelték: a bérletvásárlók számára ez a nap ajándék, a napijegyesek 5000 forintért vehetnek részt a programokon. A GYSEV idén is indít VOLT-vonatot, amely a fesztivál nulladik napjától zárásig naponta indul Budapest Keleti Pályaudvarról Sopronba és vissza.
 
Az idei VOLT Fesztiválon mások mellett fellép a Faith No More, Skrillex, a Snow Patrol, az Iggy & The Stooges, a Lostprophets, a Röyksopp, az Enter Shikari, a Chase & Status, a Simple Plan, a Hadouken, Katy B, Mac Miller, a hazai sztárok közül Ákos, a Quimby és a Tankcsapda.