A vulkánkitörés miatt elmarad több hazai rendezvény

Egyéb

 Eszenyi Enikő

(MTI) - Eszenyi Enikő színművész egy szöuli konferenciáról nem tud hazajutni, ezért hétfőn és kedden elmarad a Budapesti Kamaraszínház A vágy villamosa című előadása. A színésznő ugyancsak főszerepet játszik a Vígszínház A kertész kutyája című produkciójában, melynek csütörtöki előadásáról a teátrum később ad tájékoztatást.

   
Premier marad el csütörtökön a budapesti Szkéné Színházban: a brit-magyar Scallabouche Company Moment House - A Pillanat ház című előadását a légtérzár miatt kénytelen októberre halasztani.
   
Nem tud fellépni Magyarországon Steve Hackett sem. A Genesis egykori gitárosa a 15 éves jubileumát ünneplő Djabe együttessel lépett volna fel kedden Kecskeméten, szerdán Debrecenben, majd csütörtökön Szombathelyen. Égerházi Attila, a zenekar alapító tagja elmondta: a budapesti Művészetek Palotájában azonban május 17-én megtartják a Djabe és Steve Hackett koncertjét.
   
Kedden a budapesti IBS Színháztermében a Budapest Jazz Orchestra adta volna elő a Dániában élő amerikai zongorista, zeneszerző Butch Lacy legfrissebb, eddig sehol nem hallható műveit, a lemezbemutató koncert azonban a vendégművész hiányában elmarad.
   
Nem tartják meg azt a soundpainting (hangfestés) mesterkurzust sem, amelyet hétfőtől szerdáig rendeztek volna a Zeneakadémián a párizsi Conservatoire improvizáció tanára, Vincent Le Quang vezetésével. A programra várhatóan csak ősszel kerül sor.