Wallenberg, az egyik leggazdagabb svéd család sarja 1944 késő tavaszán érkezett Budapestre a svéd nagykövetség másodtitkáraként, hogy üldözötteket mentsen. 1945. január 13-ig, a már Magyarországon lévő orosz csapatok általi lefogásáig és eltűnéséig sok ezer ember, főleg zsidók életét mentette meg.
A tanácskozáson orosz, svéd és magyar történészek, diplomaták és levéltárosok, valamint a Wallenberg család egyes tagjai vettek részt, s az első napon a történelem sötét fejezeteinek tanításával kapcsolatos pedagógiai kérdéseket vitatták meg a tudósok, illetve tanárok.
A kétnapos rendezvény végén tudományos szemináriumot tartottak. Ezen az orosz titkosszolgálat, a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) megjelent szakértői a hivatalos orosz állásfoglalást hangoztatták, amely szerint a Magyarországon letartóztatott Wallenberg 1947-ben szívroham következtében vesztette életét a moszkvai Lubjanka börtönben, bár nem ismeretes, hogy a szívrohamot mi váltotta ki. A tanácskozásnak helyt adó Szaharov Múzeum igazgatója, Jurij Szamodurov azonban vitába szállt velük, és forrásokat idézve állította, hogy Wallenberget kivégezték.
Mint György Péter, a Budapesti Műszaki Egyetem szociológia és kommunikáció tanszékének docense az MTI-nek elmondta: úgy érzékelte, hogy a tanácskozáson megjelent svédek nem annyira a történelmi tényeket kutató vitára, mint inkább jelképes emberi gesztusra tartottak igényt. A megható gesztusra a szeminárium végén került sor, amikor a résztvevők virágokat helyeztek el a központ belső kertjében álló Wallenberg-szobornál.
Székely Árpád magyar nagykövet az ez alkalomból mondott rövid beszédében hangsúlyozta: Raoul Wallenberg életének tanulsága, hogy az ember minden körülmények között megőrizheti emberségét. "Magyarországon sok ezer ember életét mentette meg, s ezért örök hálával tartozunk neki" - mondta.
(Múlt-kor/MTI)
