Az online könyvbemutatón Dávid Anna, a Magvető Kiadó igazgatója elmondta: azért jelentették meg ezt a „szép kicsi képeskönyvet”, mert – bár Závada egy korábbi művének átdolgozott, újragondolt változatáról van szó – nem juthatott el a szélesebb olvasóközönséghez. Abban bíznak, az új kiadás erre lehetőséget teremt.

„Szüts Miklós festő barátomat megkérte a budaörsi önkormányzat, hogy fényképezze a múltat, és igyekezzen megtalálni a valaha ott éltek hűlt nyomát” – elevenítette fel az eredeti írások történetét Závada Pál.

„Budaörs kiemelt helyszíne volt annak a szörnyű igazságtételnek, hogy a háború után német kollaboránsnak kikiáltott lakosságot büntetésként kitelepítették 1946 januárjában. A német származású lakosság döntő részét deportálták Németországba. Ennek a kultúrának a lenyomatai élnek tovább, érdemes volt a nyomába eredni. A városépítészeti emlékeket és a valaha ott éltek sírjait szándékoztak megörökíteni. Az ötlet az volt, hogy írjak szöveget Szüts Miklós képeihez.”

Dávid Anna hozzátette: a régi kiadás kizárólag temetői fotókból állt, amelyhez Závada Pál – nem a képekkel szorosan összefüggő – útirajzot írt egy Wanderer nevű elbeszélővel a főszerepben.

Az jót tehet a könyvnek, ha a képek kicsit másról beszélnek, mint amiről az írás szól – jegyezte meg a szerző. „Ebben a folytatásban is a korábbi főhősöm – a Goethe ihletésére elnevezett – Wanderer szerepel.

Kicsit enigmatikus, valószerűtlen figura, aki nem öregszik, mert azt akartam, hogy korokon át sétálhasson.

Az 1700-as években, amikor a birtoktulajdonos grófnő betelepíti az első, német földről érkező gazdákat, akkor Wanderer már éppúgy ott van, mint évszázadokkal később, mikor Pannónia motorbiciklivel közlekednek a Kádár-rendszer rendőrei. Az újítás az lett, hogy archív fotókhoz nyúltunk, és azokból igyekeztem ihletet nyerni a folytatáshoz, a régi elbeszélésfüzér kibővítéséhez.”

Passiójáték

Dávid Anna megjegyezte: az archív felvételek jelentős része a Jakob Bleyer Heimatmuseumból származik, más részük a Fortepanról.

A kötet címlapján szereplő motorkerékpár egy Pannónia. Ilyen volt édesapámnak is – jegyezte meg az író.

„Borzasztó érdekes lenne, valaki egyszer jelentkezne, hogy ő szerepel a képen.”

Előfordulhat – vélte Dávid Anna. „Hazai Attila novelláskötetére egy Fortepanról származó fotó grafikailag átdolgozott változata került, s jelentkezett a hölgy, aki szerepelt a képen. Örült, hogy a címlapra került.”

Závada Pál arról beszélt, hogy rengeteg forrásra bukkant, Budaörsön elég odaadóan őrzik a múltból megmaradt emlékeket.

„A szájhagyomány számon tartja, hogy Budaörsön volt egy gazda, aki az első világháborúban az olasz fronton teljesített szolgálatot. Elkezdtek először üzletelni, majd barátkozni egymással a katonák. Az olaszokkal is. A faluban találkoztak őszibarack-termesztőkkel. A Budaörs-környékiek többnyire szőlészek voltak, sokan foglalkoztak közülük gyümölcs-, zöldségtermesztéssel.

Az említett őstelepítő gazda a frontról egy köteg őszibarack-facsemetével tért haza.

Ezeket elültette, majd elkezdte nemesíteni. Ez állítólag német hagyomány, hogy nem azt csinálják, amit apáik, nagyapáik, hanem mindig keresik az újítás lehetőségét. Az 1930-as, ’40-es években baracktermesztés tekintetében Budaörs magyarországi központtá vált. Amikor kitelepítették őket, elfeledték ennek csínját-bínját.”

A szerző hangsúlyozta: amikor ezeket a történeteket megírja, él az írói szabadsággal, és használja a fantáziáját is. „Wanderer elég szemtelen, pimasz, titkokat kifecsegő ahhoz, hogy érdekesen meséljen.”

Nem csak az országban, tán Európában is párját ritkította a budaörsiek úrnapi rendezvénye, amelyben – főként szorgos asszonyok – virágszirommal hintették végig a körmenet útvonalát.

„Ezek a virágszőnyegek nem csak az istentisztelet vizuális letéteményeit idézték, hanem az erősen átpolitizált otthonszeretetnek, hazaszeretetnek a lenyomatait. Tömegek áramlottak erre a rendezvényre és a passiójátékra is, amelyhez – óriási odaadással – megépítették a szenvedéstörténet helyszíneit. A korabeli híradások szerint hatalmas apparátussal és élethű színészi játékkal adták elő.”

Úrnapi virágszőnyeg

Závada Pál kíváncsi volt arra is, hogy mi történt a helyi zsidósággal.

„Az interjúkból látszott, hogy eltűntek nyomára lehet bukkanni. A különböző településeken ez többségében a zsidó származásúakat jelentette, ám Budaörsön az eltűntek javarészt németek voltak. Nem vertek gyökeret a városkában iparosok, zsidó kereskedők, de

a helyi sajtóban egy kriminális történetre bukkantam.

Akadt egy zsidó kőkitermelő vállalkozó, aki úgy gondolta, bár a családja nem ott él, legalább egy nyaralót vásárol a településen.

Ez bizony kezdett nem tetszeni a helyieknek, a kocsmából is megüzenték, hogy jobb lenne nem odamenni. De makacs ember volt, kiköltöztek, majd történt egy pogromszerű támadás, ahol a család barátja fegyverrel utasította rendre a kövekkel rájuk támadókat, egyikük halálosan megsebesült. Felelősségre is vonták ezért, ám a lincselőknek különösebben nem kellett számonkéréstől tartaniuk.”

A magyarországi vidéken nem volt ritka, hogy a zsidókat utasították helyre az efféle lincselések után, hogy ne nehezítsék meg az együttélést – tette hozzá, utalva az Egy piaci nap című kötetben leírt 1946-os kunmadarasi pogromra.

„Amikor 1946-ban felmerült a tébolyult ötlet, hogy a németeket kitelepítsék, Bibó István írt egy cikket, hogy ennek az országnak morálisan semmilyen alapja nincs, hogy bármiféle ehhez hasonló kollektív, etnikai alapú büntetést alkalmazzon azok után, amit a zsidósággal művelt. Ám senki nem hallgatta meg. Ennek árnya egy kocsmai beszélgetésben előkerül a könyvben is.”

Dávid Anna megjegyezte: az útirajz számos helyszínt bebarangol; van benne szerelem, humor, nem pusztán lehangoló történetek.

Nyitókép: a könyv borítója. Képek forrása: Fortepan.