Upor László ugyanolyan odaadással nyúl fordítóként a szerényebb darabokhoz, mint a kiválóakhoz. Kitűnően mondható, szellemes, csavaros magyar szöveget hozott létre. Jó hosszút, mert az 1971-ben született szerző nem megy a szomszédba egy kis locsogásért, szó- és ötletismétlésért. A bőbeszédű emberek társaságát kedvelő szűkszavú Conor McPhersonról és munkásságáról a Bérczes László és Miklós Melánia által mesterien gondozott Hajónapló/Bárka műsorfüzetből sok érdekesség megtudható. Még az is, hogy talán a The Seafarer (A tengerész) nem is olyan szerény színmű (az eredeti cím félrevezető lett volna, a csúsztatni próbáló magyar cím viszont egyáltalán nem válik be, jelképesen sem könnyű belemagyarázni bármit). Csak amíg Dublinból hozzánk érkezett a darab, eltűnt mögüle az azonos titulusú óangol költemény, a magányos léleksajgás verse, eltűnt az ördöggel kártyázás legendájának ír eredetije, s ugyan ki veszi észre, hogy e karácsonyi, tragikomikus rémképben felreppen Ebenezer Scrooge-nak, Dickens (a Karácsonyi ének) kőszívű hősének neve? (Mintha az ír publikum előtt egy Kőműves Kelemenné nevű elbocsátott kalauznőről szóló magyar drámát játszanának, s csupán azt nem tudnák az írek: az ilyen nevű asszonyt be szokták falazni, Déva vára pedig le szokott omlani. Persze a jó ír műsorfüzet nekik ugyancsak sokat segíthet.) Maradt az ír főváros egy vadregényes (metilivó csövesektől ellepett) részének mai szociomiliője: az üres, tárgyi írség. Vagy az sem. Sebő Rózsa díszlet- és Kovalcsik Anikó jelmeztervező mindent elkövetett, hogy távoli, érdektelen térben (egy hatalmas, zegzugos, mértékkel elócskult lakásban) tartsa, semmitmondó (se nem ír, se nem "magyar") ruhákban léptesse fel a figurákat. Teljesen felesleges volt a Bárka Színháznak még az oldalsó falait is sziklákba burkolni azért, mert megkövesült, elporló lelkű, öregedő középkorúak részint kedélyesen felfogott, visszafordíthatatlan tönkremenése a drámai tárgy.
A rendező Göttinger Pált ragadta magával odakint Dublinban a Tengeren. Nincs nyoma, hogy különösebben rákérdezett volna az öt férfi kiadós, sokfordulós december 24-i ivászatban, majd - kettejük számára - sorsdöntő pókercsatában feltáruló karakterére, eddigi élettényeire. Hosszú- és rövidtávon is megbillennek a dráma időkeretei, műveltség és stupiditás, jellemismeret és bunkóság, empátia és gonoszság megokolatlanul tör fel a szereplőkből, elvontság és realitás finomabb összejátszatás helyett csak torlódik. Arról lenne szó, hogy az egy ideje (konténerbe esés folytán) vak Richard, nemrég hazatért, folytonosan ugráltatott boldogtalan öccse, "Sharky", valamint a régi cimbora, a férjnek, apának silány Ivan és a pökhendi Nicky (Sharky volt nejének jelenlegi élettársa) együtt tölti a szeretet ünnepét. A vadnál vadabb piálással. Kivétel (kivéve, amikor már nem) a két napja absztinens, épp most megjavulni akaró öcs (aki állítólag mindig rossz volt és soha nem tudott szeretni). A társaságban jelen van Mr. Lockhart is (szintén vedel, mint a gödény). Mr. Lockhart - utólag érzékelt - rossz szaga nem véletlen: ő az ördög. Valami hajdani - elkövetett? kiagyalt? részben igaz? másképp igaz? - tett miatt, és Isten elleni bosszúból, saját végeérhetetlen egyedülléte és békétlensége ellentételezéseként vinné magával Sharkyt. (Sharky egyáltalán nem cápa, hanem James, és tengerésznek sem kell már sehol). Miután ők ketten két ízben alaposan megtárgyalják a szituációban megbúvó lehetőségeket, Sharky beletörődően elpatkolna: beszüntetné a létezését. Sajnos azonban nem teljesül a feltétel: hogy a pókercsatában az ördög nyer. Nyer, de csupán átmenetileg. Kiderül, hogy a rövidlátó, reggel óta a szemüvege nélkül veszteglő Ivan négy négyesnek nézett négy ászt. Mi sem gyakoribb harcedzett pókerjátékosoknál (s olyan rövidlátóknál, akik hol rövidlátnak, hol nem). Igaz, a rengeteg néven nevezett italt - házi pálinka, ilyen whiskey, olyan sör - sem kell túl komolyan venni. Olykor rájön a rémületes dülöngélés a "fiúkra", lépcsőn szánkázás, műkarácsonyfa-széttörés, részegdisznó-fetrengés, zabpehelyreggeli-kiloccsintás. Fél pillanat, s már se nem dadognak, se nem dülöngélnek, hárman eltángálnak egy csapat hajléktalant stb.). Így az Ivan-Richard kettős (a világtalan adja a pénzt, a rövidlátó rakja a lapokat) utólag mégis nyer, az ördög szépen visszaadja tetemes eurónyereségét, és kényszeredetten lelép, Sharky nélkül. James bánatosan magába roskad, egy piros boríték (a karácsonyra kapott doboznyi CD kísérő képeslapja) ismét ráébreszti, hogy ő éppen szerelmes, legutóbbi munkaadójának a messze távolban élő feleségébe.
E mindössze a nyelvezetében élő anyagnak a főbb jelenetei sincsenek szakszerűen megrendezve (lásd - inkább ne lásd - az ördög második prédikációjának masszív hatás-vadászatát). Mégis van ok szeretni (is) az előadást. Göttinger rátermett színész-vezető, a Bárkának pedig sora van az öt szerepre. Ha nem is ászig felérő sora, de sora. A felső játékérték Mucsi Zoltán rángó, hadonászó, el-elbődülő Richardja, a piagép és rettenetes báty, a konténerben, ismeretlen körülmények közt beszerzett vakság néha taktikus mártírja. Mucsi a groteszk handabandázás új színeivel él, önmaga gazdag eddigi eszköztárához képest is. Mögötte, mellette hol az életbe fáradt, a lumpenmelankóliától lelassult, szögletes Ilyés Róbert Sharkyja, hol Gados Béla joviális, derűs-dörzsölt, önsorsrontó Ivanje, hol Dévai Balázs szikrázva hepciáskodó, linkóci Nickyje, hol Kálid Artúr barna öltönyös eleganciába zárkózott, finnyás, de plebejus Mr. Lockhartja az ütőlap.
