Húsz éve, 2001. március 22-én halt meg William Hanna amerikai rajzfilmes, Tom és Jerry, Foxi Maxi, Maci Laci, Frédi és Béni társalkotója, akinek művein generációk nőttek fel.

Az MGM-nél ismerkedett meg Joseph Barberáéval, és nem telt bele sok idő, hogy rájöjjenek: ők ketten remek csapatot alkothatnának. A következő évtizedekben munkakapcsolatuk és barátságuk is töretlen maradt. Első igazán sikeres közös alkotásuk 1940-ben az első Tom és Jerry rajzfilm volt, amelyet száznál több epizód követett. Később olyan karaktereket alkottak meg, mint Foxi Maxi, Maci Laci, Magilla Gorilla, Turpi úrfi, Inci és Finci, valamint Spike és Tyke. De legnagyobb dobásuknak az 1960-ban színre lépett Flintstone család bizonyult.

Az eredetileg prózában megírt szöveg Magyarországon Romhányi József virtuóz fordításában, vagy inkább átköltésében került a közönség elé,

ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy generációk zárták szívükbe a Csákányi László, Márkus László, Váradi Hédi és Psota Irén elválaszthatatlan négyesének szinkronhangjával megszólaló sorozatot.

A hatvanas években stúdiójukból több mint háromezer rajzfilm került ki, közöttük több mint száz sorozat, mint az 1969 és 1986 között futó Scooby Doo, vagy az 1973-ban készült Malac a pácban című rajzfilm. Hanna és Barbera minden idők egyik legsikeresebb rajzfilmkészítői.

William Hanna 2001. március 22-én halt meg torokrákban Los Angelesben, Barbera öt évvel később, 2006. december 18-án távozott örökre. Halálukkal egy korszak ért véget az animáció történetében.

Nyitókép: YouTube