A Cinema Niche áprilisban egyetlen alkalommal műsorára tűzi történetének első dokumentumfilmjét 3D-ben, angol felirattal. A film Anselm Kiefer, korunk egyik legnagyobb hatású német képzőművészének alkotói folyamatába enged bepillantást. Wim Wenders 2011-es Pina című, Pina Bausch koreográfusról szóló munkája után újra elővette a már-már feledésbe merült 3D-s kameráját, hogy belakja Kiefer műtermének monolitikus tereit.
Hitler bukása előtt két hónappal született Anselm Kiefer, az ünnepelt német művész, aki hazája romjai között nőtt fel. Németország nemzeti mítoszai iránti vonzalmát a múlt és a jelen összefonódásában érhetjük tetten – ezzel párhuzamosan Wim Wenders dokumentumfilmjében a film és a képzőművészet közötti határvonal is elmosódik. A II. világháború apokaliptikus hatású pusztítása még mindig lenyűgözi Kiefert, Wenders pedig mára már szokatlan módon, nagyszabású 3D-s technikával engedi megközelíteni a művészt legintimebb perceiben, amint hatalmas szoborszerű festményeit lángvágóval hasítja, és olvadt ólommal fröcsköli le. A mellette álló asszisztens pedig egy vízsugárral áll mindenre felkészülve.
Wim Wenders az 1970-es években a forradalmi német új film mozgalom első igazi nemzetközileg elismert alkotói közé tartozott Werner Herzoggal és R. W. Fassbinderrel az oldalán. Wenders az elmúlt öt évtizedben olyan filmessé vált, akit mélyen megragadnak a feltáratlan, végtelen vidékek és az emberi érzelmek kontúrjai. Az utóbbi években dokumentumfilmesként is elsöprő sikereket ért el, így (az 1999-es Buena Vista Social Club zenekar történetével foglalkozó alkotását is beleszámítva) három Oscar-jelölést vitt haza a kategóriában. A Föld sója (The Salt of the Earth, 2014) a brazil fotós, Sebastião Salgado egyedülálló portréja, míg a 2011-es Pina a legendás koreográfus munkásságának magával ragadó feldolgozása, nem mellesleg Wenders pályafutásának egyik legemlékezetesebb darabja – az élénken filmszerű alkotás még mindig sokak számára az egyik legelbűvölőbb példa a 3D-s mozi eszköztárának kiaknázására.
