VI. György is beállt a sorba
Bár a királyi család tagjai manapság a centerpálya számukra elkülönített lelátójáról szeretik kémlelni a golyóbis legjobb teniszezőinek összecsapását, korábban ez nem volt mindig így. York hercege 1926-ban úgy döntött, hogy megméreti magát a férfiak páros versenyén. A későbbi VI. György partnere a Királyi Légierő teniszbajnokságának győztese, Sir Louis Greig volt. Száz évvel ezelőtt Arthur Gore és Herbert Roper Barrett a Towerbe való bebörtönzésüket kockáztatták volna meg "szemtelen" játékukkal, a felvilágosodott korban ez azonban fel sem merült, miként már az első fordulóban könnyedén játszva, három laza szettben (6-1, 6-3, 6-2) legyőzték királyi riválisaikat.
Monoton sport a tenisz
Az 1877-ben rendezett első bajnokságot egy 27 éves helyi földmérő, Spencer Gore nyerte. A döntő mérkőzés meglehetősen idegtépő lehetett neki és ellenfelének, ugyanis az eső miatt több nappal kellett elhalasztani a férfi egyes fináléját, amelyet Gore alig 50 perc leforgása alatt, 200 néző szeme láttára nyert meg. Az első wimbledoni győztest azonban nem nyűgözte le a sport, ő inkább a krikettért rajongott, mint fogalmazott: "A tenisz egy kicsit unalmas, nem értem igazán".
Páholyból figyeltek a győztesek
A címvédő régebben sokkal könnyebben tudott újrázni, mint ma, ugyanis 1922-ig az volt a szabály, hogy a torna előző kiírásának bajnoka automatikusan helyet kapott a fináléban. A mai nyerteseknek összehasonlíthatatlanul nehezebb ismételni, mint az 1877 és 1921 között regnáló bajnokoknak: 2011 wimbledoni győzteseinek, a szerb Novak Djokovicsnak és a már kiesett cseh Petra Kvitovának hét győztes mérkőzést kell (vagy kellett volna) vívnia ehhez.
A nácik a centerpályát is bombázták
A második világháború kitörése után érthető okokból egy ideig nem rendeztek mérkőzéseket Wimbledonban. Az All-England Club játékosait a polgári védelem és a katonaság váltotta fel, sőt a területen egy aprócska gazdasági udvart alakítottak ki, nyulakkal, sertésekkel és tyúkokkal. A Blitz idején, 1940. október 11-én több bombatalálat is érte a centerpálya egyik sarkát, megsemmisítve 1200 ülőhelyet. Amikor a játékok 1946-ban folytatódtak, a székek helye üres maradt, az ülőalkalmatosságok beszerelése pedig további három évet váratott magára.
Nem a Williams-testvéreké az első családi döntő
A korai években egy brit ikerpár, név szerint Ernest és William Renshaw volt a két legfényesebb csillag a London feletti égen. Az úgynevezett Renshaw Rush idején ketten együtt öt párost nyertek az 1880-as években. William, élve a döntőben a bajnokok számára fenntartott automatikus hely előnyével, 1881 és 1886 között zsinórban hatszor zsebelte be az első helyet, ráadásul három alkalommal éppen testvérét győzte le a fináléban. Sőt amikor 1884-ben az első női döntőt Maud Watson megnyerte, az utolsó mérkőzésen testvérét, Liliant fektette két vállra.
75 éve nem nyert brit a férfiaknál
Wimbledon ? látva az eddigi 130 év eredményeit ? egyáltalán nem számít hazai pályának a briteknek. Legutóbb több mint 75 évvel ezelőtt nyert hazai versenyző a Hírességek Csarnokába azóta beválasztott Fred Perry személyében, aki nem mellesleg háromszor zsinórban tudott győzni a füves borítású pályán. Idén is, ahogyan azt az előző években megszokhattuk, az Egyesült Királyság a skót Andy Murrayben bízhat, de elnézve az előtte állók eddigi formáját ? leszámítva a korán búcsúzó Rafael Nadalt ?, könnyen lehet, hogy a rossz széria ezúttal sem szakad meg. A hölgyeknél azonban nem ennyire tragikus helyzet: 1977-ben Virginia Wade volt az utolsó brit hölgy, aki nyerni tudott egyesben.
A vasárnap a pihenés ideje
Régóta hagyomány, hogy a wimbledoni verseny első vasárnapján nem rendeznek mérkőzéseket, ezzel a brit füves borítású torna az egyetlen olyan verseny a Grand Slamek közül, ahol szünnapot iktatnak be a bajnokság kellős közepén. Az eső azonban nagy úr: háromszor is volt arra példa a közelmúltban (1991, 1997, 2004), hogy pályára kellett lépniük a játékosoknak a pihenőnapon, mivel az időjárás miatt bekövetkezett csúszás nem engedte meg, hogy további értékes napok vesszenek kárba.
