A Goethe-Faust első, töredékes formája megjelenésének 225. évfordulóját ünnepli az Operaház: mit gondol, miért válhatott ennyire népszerűvé a Faust-legenda?
A Faust-történet nem csupán általában az emberről, hanem az alkotóról, gondolkodóról, a keresőkről is szól, így a mű felidézése, feldolgozása mindig arra biztosít alkalmat, hogy az alkotó önmagával nézzen szembe alkotás közben. Az alkotófolyamat alapjait vizsgálja: a tudásvágy okát keresi. A tudásvágy önmagát próbálja megérteni. Ilyen értelemben ez az opera is magának az alkotásnak az alapműve.
Nemcsak az irodalomban, de a zeneművészetben is igen népszerű Faust története: miért éppen Busoni Faustját viszi most színre?
A zeneművészetben valóban sokan dolgozták fel a témát: gondolhatunk itt Gounod Faustjára, amely szintén a fesztivál része, de az ismertebb szimfonikus művekre, például Berlioz Faust elkárhozása című darabjára is. Az Operaház választhatott volna egy, az utóbbihoz hasonló, népszerű művet is, mégis a kevésbé ismert, Magyarországon még be nem mutatott Busoni-opera mellett döntött. Ennek én őszintén örültem. A Busoni-mű nem a goethei szálon fut, érezhetően a középkori német bábjátékból indult ki, ugyanakkor Busoni is egy Faust-szerű személyiség volt: egy, a saját korában meg nem értett, bonyolult tudású és tehetségű, gazdag fantáziavilággal megáldott, szélsőséges érzelmi intenzitású, koordinálatlan filozófus. Ez a koordinálatlanság nagyon izgalmasan jelenik meg a zenében is. A mű bizonyos értelemben töredékes: a szerző meghalt, mielőtt a darabot befejezhette volna.
Két változata létezik az operának: egy, a Busoni-tanítvány, Philipp Jarnach által befejezett verzió, valamint az Anthony Beaumont-féle változat, amely Busoni jegyzetei alapján készült. Melyik befejezés lesz most látható?
Anthony Beaumonté, aki a Busoni halála után több évtizeddel előkerült szerzői jegyzetekből kiindulva alkotta meg a darab befejezését. Ez tűnt a legstrukturáltabbnak, legegységesebbnek, és ez tolmácsolja hívebben a mű eszmei és zenei mondanivalóját. Az előadás egy húzott, félszcenírozott produkció, amit igyekeztünk úgy megalkotni, hogy egy kerek egészet láthasson végül a közönség.
Mit jelent pontosan ez az ún. félig szcenírozott változat?
A félszcenírozott előadások arra hivatottak, hogy megismertessenek a közönséggel egy művet. Prózai színházban ez a felolvasószínház, zenés műfajban esetenként kottából előadott előadás, amelyből kiindulva el lehet képzelni egy véglegesen kidolgozott teljes előadást, s amely ugyanakkor megáll a saját lábán is aznap este is, ott, a színpadon. Visszafogottabb, ?meztelenebb? produkció, amely szabad teret ad a néző fantáziájának, és amely ugyanakkor önálló esztétikai egységet közvetít.
Milyen világot alakítottak ki Khell Csörsz díszlet- és Füzér Anni jelmeztervezővel?
Egy olyan vizuális világot képzeltünk el, amely nem lett volna nagyon más abban az esetben sem, ha a teljes darabot állítottuk volna színpadra. Igyekeztünk egy konkrét origót találni, mert a darab egy igen sokrétű gondolatsorra épül: leginkább úgy tudnám jellemezni, mint egy üveglapot, amire valaki felír egy gondolatot, majd arra egy újabb üveglapot helyez, amire ugyanarról a témáról egy másik gondolatot ír. Aztán ezek az üveglapok egyre csak sorjáznak egymásra, míg egyfajta prizmát nem alkotnak egy meghatározott tematikában. Ez egy többszörösen polifonikus mű, keveredik benne számtalan zenei nézőpont: ennek szerettünk volna egy megfogható keretet építeni. Erős jelzésekben gondolkodtunk: a kicsiben, a nagyban, a feketében, a fehérben; a térformák és színek átlátható rendszerében. Ezeket az eszközöket igyekeztünk aztán egy egységes formában felhasználni, hogy a mű szabadsága ezen belül kaphasson teret. Abban bízom, hogy a nézők képesek lesznek vizualizálni a zenét, ahogy az bennünk is él: képek és gondolatok formájában. Ez a térforma és ez a gondolkodásmód izgalmas szellemi vidékre kalauzolja a hallgatókat és a nézőket egyaránt. A cél, hogy a hang és a vizualitás találkozzon.
képek forrása: Operaház Facebook, Rákossy Péter
