6598072de623687b7794cac3.jpg

Wunderlich József Hamvas Bélát énekel a Várkertben

Új, zenés irodalmi sorozat indul Koncertköltészet címmel a Várkert Bazárban – az első esten, június 19-én, a Hamvas-dalokkal veszi kezdetét az utazás a szavak és dallamok határán. Tárkány-Kovács Bálint szerkesztésében, Wunderlich József előadásában, a Tárkány Művek zenei kíséretével Hamvas Béla gondolatai öltenek hangot és ritmust.

Mi lett volna, ha Hamvas Béla filozófiai esszéi mellett írt volna dalokat is? Mi lett volna, ha a szigligeti szőlőhegyen, a Balaton fölött, amikor az író hármasban maradt Istennel és a borral, dalban mondta volna el gondolatait? Lehet, hogy meg is tette, de csak a szőlőtőkék és a seregélyek hallgatták, a bazalthegyek visszhangozták, és ma már csak a szél emlékezik rájuk. Az esten Hamvas műveiből válogatnak az előadók, az izgalmas írásokból dalok születnek, különös tekintettel a borra, A bor filozófiájára és a gasztronómia mögötti mélyebb gondolatokra, amelyek az olyan ártatlannak tűnő esszékben tűnnek föl, mint A Jóisten uzsonnája és a Rántott leves.

Június 19-én debütál a Koncertköltészet címmel induló új előadás-sorozat a Várkert Bazárban, amelyben a zene és az irodalom kerül reflektorfénybe. Októbertől minden hónapban új előadás várja a közönséget. Összesen nyolc művész áll majd színpadra, Wunderlich József és Vecsei H. Miklós alkalmanként váltják egymást. A színművészek verseket és prózai szövegrészleteket adnak elő, Tárkány-Kovács Bálint felvezeti a témát, a Tárkány Művek muzsikál. 

Közreműködők

Wunderlich József színművész
Tárkány-Kovács Bálint cimbalomművész
Fekete Borbála ének 
Viszkeleti Júlia ének és fúvós hangszerek
Fekete Márton brácsa
Molnár Péter nagybőgő
Rónai Zsolt gitár

Alkotók

Szöveg: Hamvas Béla
Szerkesztő: Tárkány-Kovács Bálint
Rendező: Galán Géza
Látványtervező: Albicz Ágnes
Dalszerző: Tárkány-Kovács Bálint

Ez is érdekelheti

Koncert és vadlúdfesztivál az Öreg-tó partján

A hagyományos kézművesség és a kortárs design találkozása, bevezetés a török és a bolgár könnyűzene világába, télköszöntő vadlúdfesztivál a tatai Öreg-tó partján, Keep Floyding-koncert a Várkert Bazárban – további részletek és egyéb izgalmas tippek heti programajánlónkban.

Kiállítás, bábmusical, lemezbemutató is lesz a Várkert Bazárban

Nagyszabású koncertek, családi programok, adventi séták, irodalmi és táncos estek, továbbá iparművészeti vásár és szabadtéri kiállítás is várja a családokat november 29. és december 31. között a Várkert Bazár adventi programsorozatában.

Két nemzet, egy ritmus

Évadnyitó fesztivállal kezdődik a magyar–szerb kulturális évad október 26-án.

Zenészválogatott ünnepli a Led Zeppelint a Várkert Bazárban

Öt évtizeddel a legendás dupla album, a Physical Graffiti megjelenése után a Led Zeppelin dalai szólalnak meg október 25-én a Várkert Bazárban.