XKiállítás nyílik Budapesten az Ermitázs kincseiből

Kultpol

Hiller István elmondta, hogy a májusban hivatalba lépett Avgyejevvel egészen konkrét ügyekről beszéltek és egyeztek meg a szombaton tartott ismerkedő találkozón. Egyebek között megállapodtak abban, hogy félévente találkoznak, legközelebb Budapesten, valószínűleg novemberben.

Az orosz miniszter, aki támogatást ígért a szentpétervári műkincsek tervezett budapesti bemutatásához, nagyon élénken érdeklődött a magyarországi filmipari befektetések, illetve a magyar filmtörvény iránt, egyáltalán a kultúra és az üzleti világ kapcsolódásának tapasztalatairól.


finnugor_resized.jpg
Sólyom László köztársasági elnök (második jobbról) és Hiller István oktatási miniszter (negyedik jobbról) az Ember és Természet Múzeumában, Hanti-Manszijszkban, a Finnugor Népek V. Világkongresszusának helyszínén.

A felsőoktatás területén szintén fontos előrelépések történhetnek, elsősorban a mesterképzések ügyében. Oroszországban sok olyan egyetem van, amelynek hagyományosan jó a kapcsolata magyar műszaki, közgazdasági és humántudományi egyetemekkel. Hiller azt szeretné, ha az év utolsó harmadában Moszkvában sorra kerülő kormányközi ülésen újrateremtenék a hagyományosan jó kapcsolatokat a mester- és a PHD-képzések terén. Ez ki fog terjedni a kutatásra és a kutatásfejlesztésre is.

Tervezik azt is, hogy a gazdasági kormányközi vegyes bizottsághoz hasonló testületet hozzanak létre a kultúra és az oktatás területén is. Az ügy már több hónapja napirenden van, és Hiller nagyon reméli, hogy ősszel a kormányközi találkozóra létrejönnek ennek feltételei, a megállapodás aláírásra készen áll.

Hiller, aki találkozott vasárnap a hanti-manszijszki egyetem rektorával, emlékeztetett arra, hogy két héttel ezelőtt az ELTE rektora járt ugyanitt, és kutatói, kutatási, valamint cserehallgatói megállapodást kötöttek. Hozzátette, hogy a kormány és az intézmények elsősorban a kereteket tudják biztosítani az együttműködéshez, de sok múlik az emberi és a szakmai kapcsolatok alakulásán.

(Múlt-kor/MTI)