XXI. Gizella-napok Veszprémben

Egyéb

 

(MTI) Porga Gyula polgármester elismerte: nehéz újat mondani a Gizella-napok előtt, hiszen a nagysikerű fesztivált 21 éve rendezi meg a város. A program-sorozat abban más, hogy idén markánsabban jeleníti meg Gizella alakját, kultuszát ? tette hozzá. Tájékoztatása szerint idén kiviszik a belvárosból, az Óváros térről a programokat a Séd-völgyébe, ahol elsősorban a családi és gyermekprogramokat rendezik meg.

 
A polgármester szerint fő erénye a rendezvénynek, hogy hihetetlen összefogással jön létre: több civil szervezet, a katolikus érsekség, a Pannon Egyetem közreműködésével. A 11 millió forint költségvetésű fesztivált nyolcmillió forinttal támogatja a város, mivel a Gizella-napok Veszprém kiemelt rendezvényei közé tartozik.
 
A fennmaradó összeget a Nemzeti Kulturális Alapból pályázati úton szerzik meg ?  tette hozzá Nevada Amália, a városi művelődési központ igazgatója, majd ismertette a hatnapos, több száz jelmezes szereplőt felvonultató fesztivál fontosabb eseményeit.
 
Május 2-án Erzsébet és Zita királyné emlékezete címmel nyílik kiállítás a Boldog Gizella Főegyházmegyei Gyűjteményben; ugyanitt Kádár Tibor tárlatát is megnyitja Szőcs Géza kulturális államtitkár és Márfi Gyula érsek ? ezzel veszi kezdetét a Gizella-napok.
 
Május 3-án Hungarológia Veszprémben címmel kezdődik tudományos tanácskozás a Pannon Egyetemen, a Dubniczay-palotában pedig a Magyarságtudományi kutatások című, két évvel ezelőtt megrendezett konferencia anyagából készült kötetet mutatják be. Szintén május 3-án, fél hétkor Lengyelország nemzeti ünnepén lengyel kulturális est kezdődik a Csermák Antal Zeneiskolában.
 
Május 4-én történelmi játékokkal folytatódik a Gizella-napok. Öt órakor kezdődik a fesztivál leglátványosabb része, a jelmezes felvonulás, amelyet gólyalábasok, lovasok kísérnek a várba; ott István és Gizella esküvőjét jeleníti meg az idei történelmi játék. Ezt követi a várszínpadon a történelmi játékok zárása, ahol Kubik Anna Kossuth-díjas színművész mond ünnepi beszédet, majd átadják a Gizella-díjakat. Este a Ghymes együttes koncertezik.
 
Május 6-án a hagyományokhoz híven az Óváros-téren kirakodóvásárral várják a fesztiválozókat, valamint a Kabóca bábszínház gyermekfoglalkoztatójával és a Farkasbarkas és rókakoma című előadásával. Az ukrán, lengyel, roma és német nemzetiségek műsorai mellett a Veszprém megyei néptáncosok találkozója is szerepel a programban.
 
Május 7-én a Szent Mihály bazilikában Gizella-napi hangverseny kezdődik este nyolckor a Csermák Antal Zeneiskola növendékei, tanárai, a Gizella Női Kar és a Szent Mihály Kórus közreműködésével.
 
A fesztivál kísérőrendezvénye a Gizella Kupa országos standard és latin-amerikai táncverseny, amelynek a Lovassy gimnázium ad helyet. Csatlakozik a Gizella-napokhoz a megyei levéltár, a Csermák zeneiskola és a Laczkó Dezső Múzeum is saját programjaival.