A XXVI. Magyar Sajtófotó pályázat díjazottjai

Egyéb


Sajtofoto2008_HernadGeza_D__FO20080328035.jpg
Hernád Géza

(MTI) - A hír- és eseményfotók kategóriájában Nagy Attila, az Index.hu munkatársa lett az első a második és harmadik díjat is bezsebelő Fazekas István (HVG) előtt, ugyanitt, a képriportok legjobbikának Kurucz Árpád, másodiknak Reviczky Zsolt (mindketten Népszabadság) sorozatát ítélték, míg a harmadik helyre a szabadúszó Pál Anna Viktória futott be.
    

Az emberábrázolás egyedi alkotásainak első helyezettje Illyés Tibor (MTI) lett Hajdú D. András (origo.hu) és Madácsi Zoltán (Equis Kft.) előtt, míg a sorozatok közül Bácsi Róbert László (Hölgyvilág), Hartyányi Norbert szabadúszó és Simon Márk (168 Óra) vihette haza az első, a második, illetve a harmadik díjat.
 

Sajtofoto2008_BacsiRobertLaszlo_D__FO20080328032.jpg
Bácsi Róbert László
A művészetet bemutató képek közül egyéniben Sánta István Csaba szabadúszó, Reviczky Zsolt (Népszabadság) és Kollányi Péter (MTI) vehette át az elismerést Vince Mátyástól, a Magyar Távirati Iroda elnökétől, aki egyik sorozatáért első, egy másikért harmadik díjat nyújtott át Bócsi Krisztián szabadúszó fotósnak - e verseny második helyezettje Egyed Ufó Zoltán (Új Magyar Szó) lett.
 

Sajtofoto2008_SzigetvaryZsolt_D__FO20080328043.jpg
Szigetváry Zsolt
A sport kategória egyedi kép kategóriájának győztese Kovács Tamás (MTI), a második Béli Balázs (Magyar Hírlap), a harmadik pedig Kóti Kata szabadúszó lett; a sorozatok közül Veres Viktor (Blikk) egyik munkája csak Kurucz Árpád (Népszabadság) és Szalmás Péter (Népszava) munkáját utasította maga mögé.
 
A természet és tudomány képei közül Kudich Zsolt (NEXON) nyert, mögötte Kovács Attila (MTI) és Barakonyi Szabolcs (Index.hu) végzett, a sorozatok legjobbját Simonyi Balázs, a Magyar Narancs és a Hócipő külsős munkatársa alkotta, a második Illyés Tibor (MTI), a harmadik Radisics Milán (ZOOM  Magazin) lett.
 
A társadalomábrázolás egyedi versenyművei közül Koszticsák Szilárd (MTI), Reviczky Zsolt és Móricz Simon (mindketten Népszabadság) végzett az élen, míg a sorozatok közül Simon Márk (168 Óra) végzett az élen, őt követi Barakonyi Szabolcs (Index.hu) és Simonyi Balázs, a Magyar Narancs és a Hócipő külsős munkatársa.
    
A humor-zsáner-bulvár műfajban az idén Mitruczky Kinga Henriett (Bors) vitte el a pálmát, mögötte Nagy Attila (Index.hu) és Meggyesi Bálint (Nemzeti Sport) végzett.