Ybl Bicentenáriumi program Egerben

Egyéb

A sorozat első állomása 2014. május 15-én Eger, ahol a Dobó-bástyában ?Az építő művész? című irodalmi összeállítással indul a program. Ebben Tallián Mariann és Lázár Balázs színművészek a 200 éve született építészóriás, Ybl Miklós életét és munkásságát elevenítik fel korabeli dokumentumok, irodalmi szemelvények, fotók és zenei betétek segítségével.

 

Ezt követően, 16 órakor nyitja meg L. Simon László kormánybiztos, az Ybl Emlékbizottság elnöke ?A modern reneszánsz derült idomai ? Válogatás Ybl Miklós műveiből? című vándorkiállítást. A megnyitón köszöntőt mond Habis László, Eger Megyei Jogú Város polgármestere, a tárlatot pedig Hidvégi Violetta és Ritoók Pál kurátorok mutatják be.

 


ybl_miklos21_250x250.png
Ybl Miklós szobra

Az egri programot Csontos Györgyi Ybl Miklós öröksége című dokumentumfilmjének vetítése és egy rendhagyó helytörténeti előadás is színesíti, amelyben az építész hagyatékának Egerhez köthető, de kevésbé ismert építészeti ?kulisszatitkait? tárja fel Kiss Péter, az Egri Főegyházmegyei Levéltár munkatársa.

 

A május 15-ei programok ingyenesek, ahogy a május 30-ig nyitva tartó kiállítás látogatása is.

A 2014 Ybl Bicentenárium ? A Magyar Építészet Éve tiszteletére szervezett országjáró programsorozat második állomása június 5-én Szolnok lesz.