A tárlatot exkluzívvá teszi, hogy a japán származású képzőművész-aktivistának még sosem szerepelt ennyi műve Magyarországon. A befogadó ugyanakkor meglehetősen nehéz helyzetben van a bejárásakor, mert nem klasszikus képzőművészeti, hanem interaktív tárlatról van szó, amelynek művei csak az ő közreműködésével tudnak igazán életre kelni. A terembe lépve a Kulcs az elméd megnyitásához című installáció fogad bennünket. Yoko Ono a japán és általában a keleti kultúrák fontos szimbólumával arra szólít fel, hogy legyünk befogadók és elfogadók.
A nyitottságra azért is szükségünk van, mert a munkák nagy része nem a látvány által hat.
Yoko Ono konceptuális alkotó, műveinek nagy része politikai akcióként is felfogható, más részük pedig olyan utasításokra épül, amelyek a néző közreműködését célozzák. A befogadás nehézségét jelenti az is, hogy sok munkája radikálisan megkérdőjelezi a művészet és a hétköznapok közötti határt. A Painting to be Stepped On legkorábbi változata Yoko Ono első önálló, 1961-es kiállításán is szerepelt: vászont helyeztek a földre, mellette pedig azt a látogatónak szánt instrukciót hagyták, hogy lépjen rá. A mű a művészet iránti tisztelet megszüntetésének szimbóluma, és a 15. századbeli japán fumie festményekre utal, amelyeket a japán keresztények megkülönböztetésére használtak. A mostani kiállításon e munka bronzból öntött változata látható, amelyet Yoko az 1988–1989-es világkiállításra készített. Itt a másik ember eltaposásának, semmibevételének allegóriájává válik.
Vannak ennél látványosabb munkák is: például négy expresszív festmény, ami a háború zűrzavarát jeleníti meg basquiat-i stílusban.
Egy beugróban a Bastet című, kilenc macskaszoborból álló installáció, felette pedig japán kalligrafikus írással írt imaszöveg látható. Yoko Onónak a mű születéséről szóló története szerint egyik reggel hirtelen száz macska jutott az eszébe. „Konkrét képet láttam magam előtt; a pózt, amelyben ültek, a méretüket és a színüket. Mindannyiuknak hatalmas, csillogó, fluoreszkáló szeme volt, kilences csoportokban jöttek elém, és szinte követelték, hogy testet ölthessenek.” A tekintélyt parancsoló szobrok egy macskafejű egyiptomi istennőről kapták a nevüket. A macskákat Egyiptomban szent állatként tisztelték, sötétben világító szemük miatt úgy tartották, hogy elijesztik a démonokat. E térben az imával kiegészülve óvó-védő lényekké válnak, amelyek a béke őrzéséért felelősek.
A Játssz bizalommal! című installáció különleges sakkjátszmát vizionál, amiben kizárólag fehér bábuk és mezők szerepelnek, így a játék tulajdonképpen lényegét veszti, hiszen nincs szembenállás és versenyhelyzet. Nincs harc, nincs háború. A játék egy idő után követhetetlenné válik, ezért a résztvevők új, empatikusabb szituációba kerülnek, és létrejön a béke állapota.
Ezzel szemben látható a Why? című videóinstalláció, ami a háború értelmetlenségére hívja fel a figyelmet. Yoko Ono a miért kérdést ismétli különféle vokalitással, és megszólalásai közé olykor nonverbális hangokat is beiktat. A termet betöltő hangja sikolyhoz hasonlít, a művész transzba esik, nem tud megnyugodni, így a Why? kérdés a mű végén félelmetes mantrává alakul, amely az emberi lét kegyetlenségét és abszurditását sugallja.
Nagyon izgalmas a Spare Room című fotósorozat, amelynek első darabja eredetileg 1973-ban a New York Timesban jelent meg.
A New York-i otthonából Yoko Ono elé táruló kilátás négy verziója látható a képeken. Ehhez könyvhosszúságú meditációja tartozott, amely az emberek közötti, feloldható határokról szólt. A fotók maguk is lassú feloldódásban léteznek: elmosódott, légiessé tett felületük apró darabokra töredezett.
A következő szint felé haladva a lépcsők oldalán különféle nyelveken a The War is over! If you want it (A háborúnak vége! Ha akarod.) feliratot olvashatjuk, ami Yoko Ono 52 évvel ezelőtti szórólapjára utal. A kezdeményezésére indult projekthez később John Lennon is csatlakozott. Akkor a vietnámi háború ellen tiltakoztak.
Felérve rendkívül világos térbe jutunk, amelynek közepén felborult csónak látható. A Menekülthajó részvételen alapuló installáció a kezdetben teljesen üres fehér térben. A látogató kék filccel a reményeit, a kívánságait, az álmait, az elképzeléseit, a békéhez kapcsolódó gondolatait írhatja a falakra, így a tárlat végén a hajó szövegek és képek kék óceánjában fog lebegni: a nyugalom fehér helye megtelik gondolatokkal. Hasonlóan Az én anyukám gyönyörű című installációhoz, ahol a látogatók az édesanyjukkal kapcsolatos gondolatokat jegyezhetik fel a falra, felragasztható post-iteken.
A múzeum előcsarnokában álló, Kívánságfa a békéért című installációra pedig az ukrajnai béke érdekében írt üzeneteket helyezhetnek el. A fára felakasztott írások a kiállítás után Izlandra, a Képzeld el a békét! elnevezésű torony tövébe kerülnek majd.
Fotók: Hartyányi Norbert/Kultúra.hu
