a91bb29f-60c5-4d3e-8ce6-2b5435eb63ed_16.jpg

Zarándokiroda nyílt a Ferenciek terén

Megnyílt a Mária Út Zarándokiroda a budapesti Ferenciek terén, ahol a hét közép-európai országot érintő zarándokúthoz kapcsolódó térképek, pecsételőlapok és egyéb fontos információkat tartalmazó kiadványok is megvásárolhatók.

A Mária-út (Via Mariae) Közép-Európában haladó zarándokút-hálózat építése 2006 óta folyik több ország egyesületének és alapítványának kezdeményezésével és összefogásával. Céljuk az, hogy megismertessék Közép-Európa vallási és kulturális értékeit, a zarándoklatra vállalkozók számára pedig biztonságos zarándokhálózatot építsenek ki.

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a keddi budapesti sajtótájékoztatón kiemelte: amióta a kereszténység létezik, azóta zarándoklatok is vannak. A történelem során sokféle divat emelkedett ki, aztán süllyedt el, de a zarándoklat mindig is fontos volt az emberek számára, hiszen ezekről az utakról mindenki más emberként, feltöltődve tér vissza. Ezért is fontos, hogy minél többek számára megnyíljon ez a lehetőség – fogalmazott az államtitkár.

A Mária-út népszerű és ismert zarándokút, hiszen évente tízezer ember teszi meg az egész zarándoklatot vagy annak egy-egy szakaszát. Ennek fontosságát érzékelve döntött úgy a kormány, hogy a következő években is 50-50-50 millió forinttal segíti a kezdeményezést, és támogatta azt az indítványt, hogy a Mária-út bekerülhessen az Európai Kulturális Útvonalak közé.

A Mária-út Magyarország mellett Lengyelországot, Szlovákiát, Romániát, Ausztriát, Horvátországot, valamint Bosznia-Hercegovinát is érinti, ezért a zarándokúttal kapcsolatos magyar kiadványok mellett angol nyelvű tájékoztatók is elérhetők a zarándokponton, melyek részben az egész úttal, részben annak bizonyos részleteivel kapcsolatos információkat tartalmaznak – emelte ki az államtitkár.

A főváros egyik legforgalmasabb terén megnyílt zarándokpontnak a járókelők és a turisták felé is üzenete van, ugyanis a vallásturizmus, a zarándoklat a találkozásról szól – hangsúlyozta Nacsa Lőrinc, a Miniszterelnökség Nemzeti Vallásturizmus Intézkedési Terv megvalósításához szükséges intézkedések koordinációjáért felelős miniszteri biztos.

Magyarország kormánya kiemelten támogatja a Kárpát-medencei vallásturizmust, az értékkincseket, a zarándokutakat, azokat az élő közösségeket, amelyek értéket hordoznak, éppen ezért ez a zarándokpont is kormányzati támogatásból valósulhatott meg annak a nagyobb programnak a részeként, amelyben azt szeretnénk elérni, hogy a Mária-út elnyerhesse az európai kulturális útvonal címet – fogalmazott a miniszteri biztos. Mint mondta, Visegrádon néhány héttel ezelőtt rendezték meg az európai kulturális útvonalak nagy találkozóját, melyre több mint 40 országból 300 vendég érkezett. A rendezvény során bemutatkozhatott a Mária-út és az a kormányzati program is, mely a vallásturizmus támogatására jött létre. A zarándokpont megnyitása üzenet a zarándokoknak és a hívőknek, valamint Magyarország és Európa számára is.

Ez is érdekelheti

Hankó Balázs: A Mária-út nemcsak egy spirituális élmény helyszíne, hanem kulturális történelmünk része is

Visegrádon rendezik szeptember 25–27. között az Európa Tanács Kulturális Útvonalak 13. Éves Szakértői Fórumát, amelyre Európa negyven országából csaknem háromszáz szakember érkezett. A Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum és a Kulturális Útvonalak Európai Intézete közös szervezésében megvalósuló fórum az egyes tagországok kulturális örökségéből összeadódó közös európai hagyományokra hívja fel a figyelmet.

Az Európai Kulturális Útvonalak közé kerülhet a Mária út

A kormány úgy döntött, hogy a Mária út Európai Kulturális Útvonalak közé való bekerülésének kezdeményezése mögé áll, és ötvenmillió forinttal támogatja azt, jelentette be a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, Rétvári Bence szerdán Budapesten.