Zárul az EDIT táncfilmfesztivál

Egyéb

Az idei fesztivált a nemrégiben elhunyt koreográfus-táncművész, Pina Bausch emlékének ajánlották. A XX. századi tánc- és mozgásművészeti egyik legnagyobb alakjáról előadásairól készült felvételekkel, táncfilmekkel, interjúkkal és beszélgetéssel emlékeztek meg a fesztivál első napján. 

Mozgásművészet és mozgókép kapcsolata a filmtörténettel egyidős, s hogy a táncfilm műfajának nemcsak múltja van, hanem jövője is, azt jól mutatja, hogy immár ötödik alkalommal, s évről évre érdekesebb programmal zajlik a Műhely Alapítvány és a BŐF által életre hívott fesztivál ? vallják a szervezők. 

A kereknek tekinthető évfordulóra ismét színes műsort állított össze az idén először jórészt nemzetközi szakemberekből álló kuratórium, amit az EDIT zárónapján magunk is ellenőrizhetünk. A rendezvény utolsó, október 16-i napján először Gaál Mariann Barbakán No. 3. című munkáját láthatjuk. A tavaly bemutatott filmet élő jazzkísérettel nézhetjük meg (közreműködik: Tóth Evelin, Dés András, Lukács Miklós, Párniczky András és Nagy Péter) 17.15 órai kezdettel a Toldi mozi Nagytermében. A vetítésen való részvétel ingyenes, de szükséges előtte jegyet igényelni. 

A Barbakán No. 3. után, 18 órától a Nagy-Britannia táncfilmjei szekció darabjait mutatják be (Sergio Cruz: Outside, Gary Barber: Three of a kind, Jamie Paul Quantrill ? Sara Crow: The Smallest Things, Philippa Thomas: Electric Desert, Shelly Love: The Forgotten Circus, Clara Garcia Fraile: The Impossibility of Being an Apple), majd 19.30-tól a Magyar bemutatók következnek az utóbbi két év új magyar táncfilmjeivel (Berecz Dániel ? Busa Balázs ? Varga Csaba: Alone, Kulcsár Vajda Enikő: Városi szív, Ernst Suess: Stereotype). 

Este 9-kor jön a Friss muNKA, melynek keretében az NKA, a Nemzeti Kulturális Alap által támogatott táncfilmeket láthatunk: Góbi Ritától a Bukfencet, Nagy Csillától a The Table Talkot, a 9192631770 című Nagy Zoltán-munkát, Kopeczny Kata Megmértem a sötétséget című alkotását és Szűcs Réka Homokszékét. A Friss muNKÁk alkotóival zajló beszélgetésen pedig este 10-től vehetünk részt. Jegyeket a fizetős előadásokra (azaz a Barbakánt leszámítva minden blokkra) 600-600 forintért válthatunk, a napijegy 1000 forintba kerül.