Szőnyi István életműve és a magyar újklasszicizmus monumentális főműve: a Gyümölcsszedők
Igazi művészettörténeti szenzáció, hogy Szőnyi István hatalmas méretű alkotása, az 1928-ban készült Gyümölcsszedők közel hat évtizedes lappangás után újra közönség elé kerül. A festő 1963-ban megrendezett emlékkiállításán csupán egyetlenegy mű, a Magyar Nemzeti Galéria ikonikus Átkelés a Dunán című kompozíciója volt, amely a most bemutatott festménnyel versenyezhetett: jellemző módon e két kiemelkedő munka egy oldalpárra került a tárlatot kísérő katalógusban. A Gyümölcsszedők azóta nem szerepelt kiállításon, tulajdonosa egy II. kerületi Bauhaus villában őrizte, aki a 20. századi magyar festészet e – múzeumi léptékkel mérve is – kiemelkedően jelentős remekművét a szüleitől örökölte.
Nem véletlen, hogy a festmény már első nyilvános bemutatója, az Ernst Múzeum 1929-es Szőnyi-kiállítása idején meghódította a kritikusokat és az egyszerű nézőket egyaránt. A Gyümölcsszedők már 8000 pengős árával is magasan kiemelkedett a tárlat többi festménye közül: sokatmondó tény, hogy a Zebegényi temetést már „mindössze” 1200 pengőért megvásárolhatták a kiállításra ellátogató műbarátok. Nem kétséges, hogy a Gyümölcsszedők Szőnyi István valaha műkereskedelembe bekerült legjelentősebb festménye.
Egy modern ikon, Kondor Béla
Az 1945 utáni magyar festészet egyik legszerethetőbb alkotása, A műtücsök felbocsátása a fiatal Kondor Béla egyik első ikonos képe. 1958-ban készült, nem sokkal azután, hogy a főiskolát befejező festő felfedezte magának a bizánci ikonok varázsát, az aranyalapos háttér egyszerre dekoratív és transzcendes ragyogását. Nem véletlen, hogy ezt a festői megoldást választotta ezen a képén is: a technikai újítások iránt rajongó Kondor a repülésre – Ikarosz mítosza vagy éppen Leonardo reneszánsz kísérletei nyomán – az emberi és az isteni világ közötti kapocsként tekintett. A kép a legszebb magántulajdonban lévő Kondor-festmény, amelyhez csupán a páratlan vizuális erejű Darázskirály hasonlítható.
A műtücsök felbocsátását 2002 őszén vásárolta meg dr. Knoll József európai hírű magyar orvos, farmakológus, egyetemi tanár, az MTA rendes tagja. Az 1960-es évektől gyarapodó műgyűjteményben többek között Ámos Imre, Bálint Endre, Czóbel Béla, Egry József, Kádár Béla, Perlrott Csaba Vilmos és Vajda Lajos művei között szerepelt. Az érte kifizetett több mint 43 millió forint 2002-ben sokakat meglepett: 1945 utáni magyar képért korábban sosem fizettek ennyit.
A mű megszerzése után alig három hónappal, a Knoll házaspár külföldi utazása idején ismeretlenek betörtek budapesti otthonukba, és 31 másik festmény mellett Kondor főművét is ellopták. Bár három alkotást, köztük A műtücsök felbocsátását közvetítőkön keresztül vissza tudták vásárolni, ettől a pillanattól fogva Knoll József örökre felhagyott a gyűjtéssel.
A Nyolcaktól az avantgárdig, Kernstoktól Tihanyiig
A kiállítás anyagában izgalmas válogatás reprezentálja a 20. század első évtizedeinek magyar modernizmusát. A Nyolcak tagjai közül Kernstok Károly legjobb korszakát egy tekintélyes méretű női portré, a Kalapos nő Duna-parti villa teraszán képviseli. A párizsi fauve hatásról tanúskodó, 1907-ben festett kompozíció külön érdekessége, hogy a korszak legnagyobb hazai könyvkiadóját birtokló műgyűjtő, a Rippl-Rónaival is jó viszonyt ápoló Révai Ödön feleségét ábrázolja.
Orbán Dezsőtől egy 1909-ben festett, a Nyolcak korszakos jelentőségű Új képek című kiállításán bemutatott csendélet, Tihanyi Lajostól pedig egy 1929-es, New Yorkban festett női portré került a válogatásba.
Igazi csemege a magyar műkereskedelemben csak elvétve felbukkanó Huszár Vilmos egy korai alkotása. A De Stijl művészcsoport tagjaként később világraszóló karriert befutó magyar mester Fészer című munkája Van Gogh és Piet Mondrian hatásáról tanúskodik. A kép szigorú szimmetriája és a szerkezetre koncentráló komponálása már megelőlegezi a geometrikus absztrakcióig vezető művészpályát.
Scheiber Hugó lehengerlő Önarcképe mellett feltétlenül ki kell emelni még Mattis Teutsch János egyik legszebb lírai absztrakt kompozícióját, a Hegyek című 1922-es olajképet, amely a magyar festészet és a német expresszionizmus kapcsolatára is ráirányítja a figyelmet.
A 19. századi magyar festészet egyik legszerethetőbb alkotása
A Magyarország mellett Szlovákiában is rendkívül népszerű Skuteczky Döme művészetét két kép is megidézi a válogatásban. A Mesét hallgató gyerekek című, 1888-ban festett kompozíció igazi gyűjtői csemege: elkészülte után Pesten, majd a következő esztendőben Münchenben is kiállított festmény kellemes témájával, impresszionisztikus fénykezelésével, üde színeivel, virtuóz technikájával és kitűnő karakterformálásával azoknak is nagy élményt tud adni, akik fenntartásokal kezelik a 19. századi akadémikus irányzatokat. Skuteczky jóval többet nyújt, mint kortársainak többsége: a szeretetre méltó történet és a tetszetős küllem mellett tisztán festői erényeivel is lenyűgözi a nézőket.
Budapesti látképek Csók Istvántól Nádlerig
Itthon a városábrázolás műfaja a nagyobb gyűjtői múltra visszatekintő országokhoz viszonyítva sokáig háttérbe szorult Az utóbbi időben fellendülő érdeklődés azonban szerencsére már megmozdít ilyen témájú, fontos műalkotásokat is. Az eladásos kiállítás anyagában Csók István Tél a tavaszban (1915), Undi Mariska A Tabán, háttérben a királyi várral (1910 körül), Reichl Kálmán Virágárusok a Rákóczi úton (1910 körül), valamint Nádler Róbert Budapest látképe a királyi várral (1895) című alkotása segít vizuálisan is felidézni a magyar főváros egykori, sokak által nosztalgiával emlegetett karakterét.
Külön utak, izgalmas életművek – Batthány Gyula
Batthyány Gyula 1938-as tájképe tökéletes példát nyújt arra, hogy a hasonló alkotói karakter és a mindenhol tetten érhető korszellem közvetlen kapcsolatok nélkül is képes egymással szoros rokoságban álló műveket teremteni. Batthyány reprezentatív, sokszor kiállított alkotása, valamint Salvador Dalí vagy éppen az amerikai Georgia O’Keeffe antropomorfizált, vagyis emberi formákkal felruházott tájai beszédes párhuzamba állíthatók egymással.
A kiállítás egyik legizgalmasabb és leglátványosabb alkotása Peterdi Gábor főműve, a Kalózok. Az egykor valóságos üstököként a művészeti életbe robbanó ifjú festőt kortársai Petőfihez hasonlították: szinte még gyerekként, de a kész művészek tudásával és önbizalmával hódította meg a műértők szívét. A harmincas évek nagy részét Párizsban, többek között Chagall, Miró, Giacometti és Max Ernst közelében töltötte, majd az évtized végén kivándorolt Amerikába, ahol Jackson Pollockkal is kiállított. Több alkotása a MoMA gyűjteményébe is bekerült – a Kalózok az egész életmű vitathatatlan főműve.
A közelmúlt és a jelen festészetét ez alkalommal Altorjai Sándor, valamint Csáji Attila és Valkó László képviseli.
Nyitókép: Batthyány Gyula alkotása (részlet). Képek forrása: Kieselbach Galéria
