?A jövő év a jubileum jegyében fog telni, és alapvetően az új anyagot fogjuk tavasztól bemutatni, ezért adta magát a 30-as szám használata a címben. Maguk a dalok sem szövegben, sem zenéjükben nem összegző vagy visszatekintő jellegűek, ez majd egy amúgy is tervezett best of album dolga lesz. A fényév arra utal, hogy ez a három évtized meglehetősen fényes, gyors és szép volt számunkra? ? mondta Szarka Tamás, a zenekar vezetője az MTI-nek.
A Magneoton kiadásában most megjelent 30 fényévre a legtöbb szám idén tavasszal íródott, néhány azonban már az elmúlt egy-két év alatt ismertté vált a Ghymes-rajongók számára.
?A Babám felkérésre, a tavalyi március 15-i nemzeti ünnepre készült, de eddig nem jelent meg, ráadásul a koncerteken népszerű dal. Az Akkor is 56' szintén tavalyi történet, a forradalom évfordulójára kijött film számára íródott. A Cseh vitéz dala és a Gúnydal szerepel a Gyula bátyám által komponált Toldi című zenés darabban, ám ő úgy gondolta, ezeket most érdemes feltenni a Ghymes-korongra is. Mindkettőhöz én írtam a szöveget? ? fejtette ki a hegedűs, énekes, dalszerző.
Szarka Tamás kitért arra, hogy testvérével nem szólnak bele egymás munkájába, kész anyagokat mutatnak és elfogadják a másik döntését. Hozzátette: most már hosszú évek óta az a gyakorlat, hogy a szövegek írása mellett a muzsikák többségét is ő hozza, de ez nem okoz közöttük feszültséget.
A Ghymes együttes 1983-ban alakult szlovákiai magyar zenészekből a Nyitrai Pedagógiai Főiskolán és kezdetben autentikus népzenét játszott. A zenekarban az állandóságot jelentő Szarka-testvérek által megvalósított jellegzetes Ghymes-hangzás, amely a világzenei elemeket némi rockos ízzel vegyíti, a kilencvenes évek második felére alakult ki, azóta a zenekar óriási népszerűségre tett szert Magyarországon és a Kárpát-medencében. A Ghymest gyakorlatilag Szarka Tamás és a gitáros-énekes Gyula alkotja, körülöttük a stúdióban és a fellépéseken sokszor változnak az emberek.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
?Legutóbbi albumunk, a Szikraszemű egyfajta koncept-lemez volt Dózsa György parasztvezér alakja kapcsán, de zenében nem látok jelentős eltéréseket az akkori és a mostani munkánk között. Mindig hangulatokat zenésítek meg, soha nem foglalkoztatott, hogy amit ösztönösen írok, az mennyire új vagy más a korábbiakhoz képest. A Ghymesben szabadon létezünk, azt csinálunk, amihez kedvünk van, néha ez nehéz? ? mondta Szarka Tamás.
Beszámolt arról, hogy továbbra is foglalkoztatják a magyar történelem jeles szereplői ? a már említett Toldi és Dózsa mellett ihletett már Ghymes-lemezt Benyovszky Móric élete ?, és félig már el is készült egy új zenés darabbal, aminek szintén lesz színházi bemutatója. ?A 30 fényév zárószáma, a Vadak útján valójában már erre íródott? ? árulta el a zenész.
Szarkáék vasárnap Gyöngyösön kezdenek immár hagyományos ünnepi turnét a 2007-ben megjelent karácsonyi témájú lemezanyaggal, a Mendikával. A koncertsorozat Mosonmagyaróvárt, Solymárt, Békéscsabát, Rácalmást, végül december 21-én Komáromot érinti.
A Ghymes alapító testvérpárja tavaly Kossuth-díjat kapott. A csapat legfontosabb albumai: Tűzugrás (1996), Rege (1998), Smaragdváros (2000), Héjavarázs (2002). Írtak gyereklemezeket, külön és együtt több színpadi műhöz komponáltak zenét, köztük a Szent Péter esernyőjéhez (Nemzeti Színház, 1996), a Benyovszkyhoz (Szegedi Szabadtéri Játékok, 2008), a Toldihoz (Forrás Színház, 2009), a Dózsához (Szegedi Szabadtéri Játékok, 2010) és a Máriához (debreceni Csokonai Színház, 2011).
 
(Forrás: MTI)
(Fotó: ghymes.hu)