bartok_plusz_2018_2_600x449.png
Felvonulás a 2018-as Bartók Plusz Operafesztiválon
Fotó: Vona Ildikó

Krucsainé Herter Anikó, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) kulturális ügyekért felelős helyettes államtitkára a rendezvény csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján kiemelte: a fesztivál három pillére ? Bartók Béla életművének ápolása, szerepvállalás a kortárs magyar népopera megteremtésében, széles közönségrétegek megszólítása ? mellett kiemelt jelentősége van annak a hatásnak is, amelyet kifejt a miskolci zenetanításra, az új generáció tehetségeinek bemutatkozására.

A nyitónapi operagálán a Magyar Állami Operaház Zenekara és Énekkara lép fel. Puccini, Sosztakovics, Korngold, Aldo Finzi és Albin Fries műve szerepel a műsoron.

Június 16-án tartják Eötvös Péter Az Aranysárkány című operájának magyarországi ősbemutatóját. A napjaink Európájának problémáit feldolgozó művet Frankfurt után először Miskolcon láthatja a közönség. A Roland Schimmelpfennig színdarabjából készült zeneművet az Israel Contemporary Players adja elő, a szereplők között van Meláth Andrea és Mikecz Kornél is, a karmestere Nagy Zsolt, a rendezője Bruno Berger Gorski lesz.


aranysarkany2_600x390.png
Eötvös Péter: Aranysárkány, jelenet a walesi Sherman Theatre előadásából
Fotó: Clive Barda

Az operafesztivál negyedik alkalommal kiírt, 2018-as operaíró versenyét Albin Fries osztrák zeneszerző Nora című darabja nyerte, amely itt mutatkozik be először a közönség előtt.

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar A kékszakállú herceg várát játssza majd. Az együttes zeneigazgatója, Hamar Zsolt elképzelései szerint az előadáson Judit szerepében Rost Andrea lép fel. A Kékszakállú plusz-est színorgonával és fényfestéssel kísért darabbal, Alekszandr Szkrjabin Prometheus: A tűz költeménye művével zárul.

Az Ezrek operája programban látható majd Pietro Mascagni a Parasztbecsület című művének szabadtéri helyszíne, a miskolci Kálvária-domb. Egy másik Mascagni-művet, az Irist a plzeni Josef Kajetán Tyl Színház vendégjátékában mutatják be.

A Bartók Plusz zárógála 3 tenor koncertjén Verdi, Puccini, Gounod, Csajkovszkij és Strauss operáinak áriái hallhatók a Miskolci Szimfonikus Zenekar közreműködésével.


juan_diego_florez_600x315.png
Juan Diego Flórez
Fotó forrása: juandiegoflorez.com

A fesztivál az idén is megnyitja a komolyzene és az opera műfaji határait. Bartók-művekből hoz jazzátiratokat a Sárik Péter Trió, Puccini Bohémélet című operája animációs filmből bontakozik ki, és ?Echo? címmel felnőtteknek szóló báboperát mutatnak be. Igudesman és Joo Kis éji rémzene című világjáró show-műsorában a klasszikus zene humorral bontakozik ki. A tíznapos programon utcai hangversenyek és balett, kamarakoncert, kórusmuzsika, népzene, jazz és világzene szórakoztatja a közönséget.

A Bartók Plusz Operafesztivál és a Csimborasszó Production közös szervezésében, az Óbudai Danubia Zenekar közreműködésével, a világhírű tenor, Juan Diego Flórez október 22-én a Papp László Sportarénában lép fel.