Kokas Dóra a Bloomingtoni Nyári Vonós Akadémián tanult Indiana államban Susan Mosesnél, ahol ottani kvartettjével megnyerte az Akadémia ?Haydn Vonósnégyes Versenyét?. Tanult korábban Agócs Mártától Kecskeméten majd 2003-tól a budapesti Szent István konzervatóriumban, ezt követően 2006-tól Budapesten a Liszt Ferenc Zeneakadémia Különleges Tehetségek osztályában Mező László irányítása alatt. Dóra 2007-től 3 évig a Bécsi Zeneművészeti Egyetemen előkészítős hallgatója volt Reinhard Latzko irányítása alatt, jelenleg a Zeneakadémia hallgatója Perényi Miklósnál, valamint Oleg Kogan professzor osztályának tanulója a Razumovsky Academy-n Londonban. Dóra a közelmúltban két díjat is nyert: a Pablo Casals Nemzetközi Csellóversenyen Budapesten 2014 szeptemberében, valamint tavaly decemberben ő lett a Liszt Akadémia Szólista Versenyének győztese.

 

Olga Sitkovetsky Moszkvában született, ahol zongoristának és koncertmesternek tanult a Zeneakadémián, majd a Moszkvai és a Szentpétervári Konzervatóriumban folytatta tanulmányait. Gyakran lépett fel nemzetközi hegedű versenyeken kísérőként, melyért számos díjat is elnyert. 1991-ben Lord Menuhin meghívta, hogy legyen kísérő a Yehudi Menuhin Zeneiskolában Surrey-ben. 1991-től 2000-ig számos diákot segített, akik kiemelkedő helyezéseket értek el nemzetközi versenyeken. Azóta előszeretettel kíséri volt tanítványait, akik mára elismert zenészként koncerteznek a világ különböző pontjain.