A kürt művésze

Nehezen tudom magam elé képzelni a pillanatot, amikor egy kisgyermek úgy dönt, hogy kürtművész lesz.

Lehet, hogy van ilyen, de az én esetemben nem pontosan így történt. Zenész családból származom, magától értetődő volt, hogy én is tanultam zenét: négy-öt évesen a zongorával kezdtem. Később nagyapám, aki klarinéton játszott, azt javasolta, próbáljam meg a kürtöt is. Elfogadtam a javaslatát, bár nem tudom pontosan, hogyan érezte meg, hogy jó kapcsolatom lesz a hangszerrel. Ennyi évvel a hátam mögött nyugodtan kijelenthetem, jó döntés volt.

De ez még csupán a hangszer. Nem vágyott arra, hogy szólista legyen?
Ez megint a családi hagyomány része. Említett nagyapám az Opera első klarinétosa volt huszonöt évig. Azt hiszem, ez magában is érdekes: egy családból két első fúvósa is van, illetve volt a dalszínháznak. Édesapám is színházi emberként dolgozott, ő az Operettszínház zenekarában játszott, ugyancsak lenn a zenekari árokban, nem fenn a színpadon. Én ebbe nőttem bele. Jól érzem magam az opera világában, bizonyos értelemben láthatatlanul. Sőt, annyira vonz, hogy alaposan megválogatom az érkező kamarazenei, koncertzenekari felkéréseket. Természetesen vállalok ilyen feladatokat is, de a legjobban az Operaházban szeretek játszani.

A világ számos pontján részese volt az együttes munkájának. Járt Amerikában is, a tavaly őszi New York Opera Túrán, legutóbb pedig Dél-Koreában tettek látogatást.
Ezek szép emlékek, és nekünk, zenészeknek is nagy élmény, ha a világ leghíresebb koncerttermeiben játszhatunk. Mind a Koch Theaternek, mind a Carnegie Hallnak kitűnő az akusztikája. Ez a tapasztalat tehát mindenképpen előkelő helyen szerepel az emlékeinkben, és maga a tény az életrajzunkban. Azonban szakmai értelemben ? és egészen biztos vagyok benne, hogy minden kollégám egyetért velem ? lényegtelen, hogy hol lép fel az ember. Nem fog másként figyelni a kottára, a hangszerére, a karmesterre attól, hogy New Yorkban, Budapesten vagy Erdélyben kell játszania. Természetesen az akusztika más és más, és a legjobb teljesítmény érdekében ehhez igazodni kell.

Mégis, mit tapasztal a közönség részéről, mindenütt egyformán érzik, értékelik az előadást, a megszólalás minőségét, finomságait?
A világ számos pontján felléphettem már, és bár bizonyos mentalitásbeli, vérmérsékleti eltérések megfigyelhetők, úgy gondolom, a közönséget ebből a szempontból nem lehet egységesen megítélni. A nagy többség részéről sokszor tapasztaltam már meglepő reakciókat, például amikor kitörő lelkesedéssel fogadnak olyan produkciókat, amelyek belülről nem hangzanak hibátlannak.

Megtárgyalják egymás között, ha ilyet tapasztalnak?
Nem. Félreértések elkerülése végett, nem valamiféle ál-udvariasság miatt, hanem azért, mert itt komoly, felkészült muzsikusok játszanak együtt. Mindenkinek lehet valami miatt rosszabb estéje, csakhogy azt ő is pontosan tudja, érzi. Sokkal inkább jellemző, hogy ő szól, és a közösség erejét mutatja az is, hogy magától értetődően igyekszik a szólam ezt megoldani.

Van olyan mű, amit kifejezetten szeret játszani?
Richard Strauss bármelyik operája meghatározó feladat egy kürtös életében. Ehhez tudni kell, hogy az ő édesapja is kürtművész volt, így Strauss pontosan ismerte ennek a hangszernek az adottságait, lehetőségeit. Néha talán túlságosan is jól, mert nagyon nehéz feladat eljátszani a műveit. Az Opera repertoárján rendszeresen megtalálhatóak Strauss darabjai, így szerencsére nincs okom panaszra. Ahogyan nagyon jól esett a kamaraművészi elismerés is, amelyről az intézmény vezetői döntöttek. Természetesen enélkül is éreztem, hogy megbecsülik a munkámat, és elismernek. Mindezt az is jelzi, hogy gyakran kapok kisebb szóló feladatokat, mégis, az, hogy ezt a címet is kiérdemelhettem, úgy gondolom, igazolja, hogy szakmai és emberi szempontból is megtaláltam a helyem ebben a zenekarban.

Ha épp nem dolgozik, otthon milyen műveket szokott hallgatni?
Jellemzően olyasmit, ami összefüggésben van a soron következő produkcióval. A Magyar Állami Operaházban ? ha nem ősbemutatóról van szó ? komoly tradíciókat őrzünk. Akad olyan darab, amit annak idején a szerző dirigált itt, és ismert a dokumentációja, leírása, mégis érdemes néha megnézni, meghallgatni, másutt hogyan dolgozzák fel ugyanazt a művet. Ebben a tekintetben ma már nagy segítség az internet, hiszen ott rengeteg felvétel megtalálható.

Kikapcsolódásként nem is hallgat zenét?
Nem. Vannak pillanatok az életben, amikor azt érzem, hogy jó dolog a csend!

Szabó Z. Levente interjúja az Opera Magazinban jelent meg.