A fesztivál kifejezett célkitűzése, hogy lehető legszélesebb keresztmetszetében mutassa be a műfaj jelenét, így a fellépő formációk között a sztárok mellett helyet kapnak a fiatalabb, modern irányzatokból inspirációt merítő zenekarok is.

Április 3-án zenei intézményeké lesz a főszerep, így igazi ?dzsessz-dzsemborira? számíthat a közönség. Rövid etapjaikkal egymást váltják a Liszt Ferenc , a Bartók Béla, ETŰD, az Egressy Béni és a Kodolányi János intézmények hallgatóinak formációi. Habár sokkal inkább gála-jellegű, mintsem tehetségkutató verseny hangulatú estére készülhetünk, a hallgatók legjobbjai a közönség ovációjának reményében egy-egy szólóval, improvizációval, akarva-akaratlanul is összecsapnak majd a színpadon.

Április 4-én pénteken már a ?hivatásosoké? a színpad, ahol a sort az idén Szabó Gábor díjjal elismert virtuóz ?szaxofon-professzor?, Borbély Mihály formációja indítja. A jazz-, nép, kortárs és világzene határán egyensúlyozó Borbély Műhely különleges hangulatú koncerttel várja az említett négy stílus bármelyike iránt vonzalmat érző, egymással azonban csak igen ritka esetekben találkozó közönségét. Az est második fellépői az alig másfél éve életre hívott triumvirátus, mely a szaxofonos és egyben zenekarvezető nevét viseli. A különleges hangzású Bacsó Kristóf Triád másik két tagja számtalan formáció oszlopos tagja, hiszen zongorán a nemzetközileg is ismert Oláh Tzumo Árpád, míg dobokon a mostanra szinte megszámlálhatatlan zenei társulás biztos alapját adó Juhász Márton játszik. Az est harmadik szupercsapata külön erre az alkalomra szerveződik. A szofisztikált szerzemények két nagymestere, az avantgarde körökben is nagyra tartott, mindig kísérletező Grencsó István, és a jazz-tudós, kiváló zongorista, ám mindenekelőtt remek zeneszerző, Márkus Tibor külön erre az alkalomra komponált művekkel is készül.

 

Április 5-én újra a világzenével átitatott muzsikáé lesz a főszerep, hiszen este hét órai kezdettel a március elején a MÜPA-ban is hatalmas sikert arató Horváth Kornél és Lantos Zoltán ? ez alkalommal duó formációja ? indítja a Magyar Jazz Ünnepének harmadik, és egyben zárónapját. Az események, és főként a ritmusok ettől a ponttól új lendületet kapnak, hiszen a stafétát a három zseni alkotta 1705 veszi át. Kaltenecker Zsolt, Dés András és Piri Béla neve egyenként is garanciaként szolgál a felejthetetlen zenei élményre, ám hármójuk közös produkciója valódi, világszínvonalú produkciót ígér.

A fesztivál záró programja igyekszik mindenki fülébenn elültetni néhány könnyed, mégis tartalmas zenei motívumot. A Lamm Dávid vezette Delalamm a hiphop, az rnb és a lüktető groove-ok eszköztárát hívja segítségül ehhez, így biztosak lehetünk benne, hogy az ünnepi hangulat a feszélyező emelkedettség helyett sokkal inkább örömzenébe torkolló fesztivál-hangualtban teljesedik ki. Ezt szavatolja a koncerteket követő hajnalig tartó Jam Session is.