Magyar produkciókat támogat a HOTS SongLab

Zene


matt_lawrence_600x400.png
Matt Lawrence

A program célja az, hogy a nemzetközi piacra vágyó magyar produkciók külföldi producerektől leshessenek el bevett gyakorlatokat az utómunkában, a személyre szabott workshopok végeredménye pedig nyolc olyan dal lesz, amik végső formájukat egy folyamatos párbeszédben nyerhetik el a SuperSize falai között.

A HOTS SongLabet első alkalommal rendezik meg november 10. és 13. között, a BUSH ? Budapest Showcase Hub előtti napokban, és minden egyes tárgynapon egy-egy nemzetközileg elismert producer foglalkozik majd az általa kiválasztott magyar produkciókkal.

Az esemény vendégei Matt Lawrence (Adele, Amy Winehouse, stb.), Mo Hausler (Marina and the Diamonds, Bat for Lashes), Howie B (Björk, U2) és Noah Slee (OWSLA, Majestic Casual).

Az jelentkezés űrlapján közvetlenül a vendégekhez célozva lehet beküldeni demókat a lent jelölt határidőig. Ezt követően minden szakember két olyan produkciót választ, akivel közösen dolgoznak a dalok befejezésén, beleértve a da rögzítését és az utómunkát is. A dalok elsőként a Budapest Showcase Hubon lesznek hallhatóak.

Jelentkezni ezen a linken lehet augusztus 23-ig.