Ötven év elteltével, 2019 júniusában felcsendült ez a mű Etiópia nemzeti színházában Addisz-Abebában.

Nem más játszotta el, mint Kovács Lóránt, aki az 1968-as felvételkor, fiatal művészként nem is gondolta volna, hogy sok év elteltével érkezik egy telefon?

A Skanzen Szellemi Kulturális Örökség Igazgatósága által koordinált Kontinenseken átívelő hidak az emberiség szellemi kulturális örökségének megőrzéséért című projektnek köszönhetően folytatódik az a kulturális együttműködés, amely az 1960-as években kezdődött Hailé Szelasszié etióp császár magyarországi látogatásával, aki felismerte a magyar zene- és tánckutatók hatékony munkájának jelentőségét.

Az etióp császár látogatása után Kodály Zoltán ajánlásával két fiatal kutató útnak indult Etiópiába 1965-ben. Sárosi Bálint és Martin György 6 hetes expedíciója során etióp szakemberek segítségével több mint 3000 méter filmet, 40 óra hanganyagt és közel 1000 fényképet készített, és néhány tradicionális hangszert is gyűjtött.

A Kontinenseken átívelő hidak című projekt lehetőséget teremtett a 8 etióp tartományból származó audiovizuális és írott tartalom digitalizálására, amelyet az MTA BTK Zenetudományi Intézet szakemberei végeztek. A teljes anyagot tartalmazó digitális hordozókat minden érintett etióp intézmény vezetője átvehette Addisz-Abebában a nemzeti színházban rendezett gálaest során. A „kütyüket" festett matyó ládikákban adták át, amelyeket Kovács Szabolcs Népművészet Mestere készített.

Most, több mint 50 év elteltével hozzáférhetővé vált mindenki számára az anyag: az online archívumban hang- és filmanyagok, fotók, jegyzőkönyvek és publikációk között böngészhetünk.

Hallgass bele a Fendika etióp népi kultúrán alapuló, jazzes, rockos elemeket ötvöző zenéjébe!

Forrás: a Skanzen blogja