Megkezdődött a Zenevarázslat Egerben

Zene


zenevarazslat.jpg
Forrás: Facebook


Várnagy Andrea
zongoraművész, a kezdeményezés ötletgazdája elmondta: az idén 5 naposra bővült rendezvény iránt az anyaország mellett határainkon túlról is nagy volt az érdeklődés. A Zenevarázslat küldetéséről szólva hangsúlyozta: nem elsősorban a versenyek feszült légkörének megteremtésére törekednek, sokkal inkább hitet és motivációt szeretnének adni a gyerekeknek a komolyzene hallgatásához és tanulásához.

Jelezte: a zsűri elnöki tisztét ezúttal Balázs János zongoraművész tölti be, aki a grémiumot alkotó neves előadók többségéhez és a vendégként fellépő Bogányi Gergely zongoraművészhez hasonlóan koncertet is ad a rendezvényt befogadó egri Eszterházy Károly Egyetemen.

?Ma mindenki önállóan akar győzni és érvényesülni, a négykezes mint műfaj ezzel szemben az összefogásról, az együttműködésről, a közös sikerekről szól" ? fogalmazott. Művészként fontos, hogy ott legyünk a legnagyobb koncerttermekben, de ha nem megyünk el a tornatermekbe, a határon túli kis falvakba is, akkor 20 év múlva nem lesz a komolyzenének értő közönsége ? tette hozzá.

Habis László, a város polgármestere a tájékoztatón a helyi születésű Várnagy Andrea munkásságát méltatva kiemelte: a nemzetközileg elismert zongoraművész egy fontos kulturális misszió zászlóvivője, aki a Zenevarázslat Négykezes Zongoraverseny és Kurzus Határok Nélkül című programmal eddig sok fiatal ?lelkét érintette meg".

Forrás: MTI