lukacs-miklos
Lukács Miklós
Fotó: Somogyvári Péter

A nemzetközi cimbalomversenyt az UMZF Zeneszerzőverseny és a BMC Nemzetközi Tenor- és Basszusharsona Verseny sikerei után hirdette meg a BMC. Cél, hogy 21. századi kontextusba helyezzék a hangszert, inspirálják a fiatal cimbalmos generációt, lehetővé tegyék új tehetségek bemutatkozását és erősítsék a nemzetközi cimbalmos közösséget.

A cimbalom stílusok és műfajok feletti univerzalitását hangsúlyozza a verseny két kategóriája: a klasszikus-kortárs kategória mellett a népzenét, dzsesszt és világzenét magába foglaló nyitott kategóriában is nevezhettek bármely országból azok a fiatal művészek, akik 1974. január 1. után születtek. A versenyzőknek egy legfeljebb nyolcperces bemutatkozó videóanyagot kellett készíteniük, a középdöntőbe kategóriánként tizenöt, a döntőbe három versenyző jut be.
A BMC a versenyzőknek gyakorlási lehetőséget, a középdöntő és döntő előtt helyszíni próbát, zongorakíséretet, kamarazenei kíséretet biztosít. A cimbalomverseny valamennyi fordulója nyilvános.

A 18 ezer euró összdíjazású megmérettetés zsűrijét a hazai cimbalomjátszás kimagasló művészegyéniségei, Szakály Ágnes, Balogh Kálmán, Lukács Miklós és Szalai András alkotják, akikhez Fazekas Gergely zenetörténész és a döntőben Eötvös Péter zeneszerző, karmester csatlakozik.

A BMC Nemzetközi Cimbalomversenyt az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatja.

Részletek itt.