Országos Muzsikás-turné

Zene

Az elmúlt csaknem két évtizedben a Muzsikás együttes különféle számos sikeres hangversenyprogramot állított össze, mely Bartók Béla művei és a népzene szoros kapcsolatára épül. Ennek a sorozatnak egyik programja az Allegro Barbaro, ahol a Muzsikás neves zongoraművészekkel koncertezik. Most idehaza indulnak hangversenykörútra a fiatal, nagy tehetségű Fülei Balázs zongoraművésszel.

 

Az Allegro Barbaro címet viselő koncert az idei, magyarországi hangversenykörút idejére még tovább gazdagodott, azaz egészen egyedi és soha nem látott-hallott elemekkel bővült: immár együtt és egyszerre szólalhatnak meg a színpadon Bartók darabjai és a népi hangszerek, vagy éppen Bartók zenéjére jelenik meg a tánc. A közönség számára pedig világossá válik Bartók Béla gondolata arról, miként is befolyásolja a zeneszerzőt a népzene. Ez a befolyás akkor valósul meg a leghatékonyabban, ha a népzenét nem holt gyűjteményekből ismeri meg, hanem abban az alakjában, ahogyan fékezetlen él a nép körében.

 

A Sipos Mihály, Éri Péter, Porteleki László és Hamar Dániel alkotta Muzsikás együttes több mint négy évtizede állandó szereplője a hazai és a nemzetközi zenei életnek. Ennek az együttesnek sikerült az, ami korábban senki másnak: elsőként fogadtatták el a hagyományos magyar népzenét, mint önálló, minden más műfajjal egyenértékű zenei stílust. New Yorktól Tokióig, Hong Kongtól Shanghajig a világ legrangosabb koncerttermeinek és fesztiváljainak gyakori vendégei, koncertjeiket, lemezeiket a legtekintélyesebb napilapok és a zenei szaksajtó egyaránt méltatja. Számos kitüntetés ? így a Liszt Ferenc-díj, a Kossuth-díj, a Prima Primissima-díj ? birtokosai, és az európai zenekarok között elsőként a legrangosabb nemzetközi világzenei elismerést, a WOMEX-díjat is átvehették.


fuleibalazs_hq_012.jpg
Fülei Balázs

 

A kritikusok szerint Fülei Balázs Bartók műveinek egyik leghitelesebb tolmácsolója, de széles érdeklődésének köszönhetően minden korszakból merít. A Liszt Ferenc díjas zongoraművész 2015 óta a Zeneakadémia Kamarazene Tanszékének vezetője. Számos magyarországi és külföldi szimfonikus zenekarral dolgozott együtt, zenekari és szólókoncerteket adott Európa szinte minden országában, valamint Izraelben, az Egyesült Államokban, Ausztráliában, Kínában, Indiában és Japánban. ?Ahol ő megjelenik, személyében tudás, művészi lelkiismeret, ihletettség lép a pódiumra.? (Muzsika, 2014. március)

 

A moldvai csángómagyarok lélegzetelállító balladái és gazdagon díszített népdalai hitelesen szólalnak meg a moldvai születésű, Prima Primissima-díjas Petrás Mária keramikus-énekes előadásában. Ez az az éneklési mód, melyről Bartók számtalan alkalommal írt elragadtatva. A magyar táncok a férfi-nő szavakkal kifejezhetetlen kapcsolatát tükrözik, a virtuóz férfiasságtól a meghitt lírai mélységekig. Ezekből láthatunk néhányat a koncert során a Harangozó-díjas táncospár Farkas Zoltán és Tóth Ildikó táncaiban. A koncerten többek között Kalotaszegről, Szatmárból, a Dunántúlról és Moldvából szólalnak meg népi dallamok, Bartók Gyermekeknek, Improvizációk magyar népdalokra, a Szabadban ciklusból részletek, az Allegro Barbaro, a Román népi táncok, valamint Kodály Marosszéki táncok című darabja hangzik el.

 

A turné állomásai:

- április 7. Debrecen, VOKE Egyetértés Művelődési Központja

- április 30. Szolnok, Aba Novák Agora

- május 3. Szeged, IH Rendezvényközpont

- május 4. Egri Kulturális és Művészeti Központ ? Forrás Gyermek és Ifjúsági Ház

- május 5. Szombathely, Bartók Hangversenyterem

- május 6. Miskolc, MÜHA

- május 7. Veszprém, Hangvilla

- május 11. Békéscsaba, Csabagyöngye

- május 26. Keszthely, Goldmark Károly Művelődési Ház

- május 30. Pécs, Kodály Hangversenyterem

- június 1. Dunakeszi, VOKE József Attila Művelődési Központ

- június 2. Sopron, Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központ, Liszt-terem

- június 7. Zalaegerszeg, Keresztury Hangversenyterem

- június 8. Budafok, Klauzál Ház

- június 30. Gödöllői Királyi Kastély