A balatonfüredi önkormányzat és a Hagyományok Háza Anna-bál prímásversenyén minden jelentkezőnek két versenyszámot kell előadnia, egy kötelezőt és egy szabadon választottat, egyenként öt-öt percben.

A kötelező műsorszáma Lavotta János Lavotta első szerelme című műve. Emellett a jelentkezőknek a következő művekből kell még egyet választaniuk öt perc időtartamban: Reményi Ede Repülj fecském, Vittorio Monti Csárdás, Pablo de Sarasate Cigányosan. A szabadon választott műsorszámban a jelentkezők az általuk legkedveltebb magyar nótacsokrot adhatják elő öt-hat percben. Kísérőzenekarról a verseny szervezői gondoskodnak.

Az első helyezett nettó 1 millió forint díjazásban részesül, a második 500 ezer, a harmadik 300 ezer forintot kap. A nyertes ezen kívül felléphet a 195. Anna-bálon is. Különdíj lesz a Rácz Pál hegedűkészítő mester által felajánlott hegedű.

Július 24-én este a legjobb produkciókból és meghívott előadók műsorszámaiból gálakoncertet tartanak a Gyógy téren felállított nagyszínpadon. A versenyre július 12-én éjfélig lehet jelentkezni a Hagyományok Háza honlapján található jelentkezési lap kitöltésével.