kolonits_klara_lammermoori_lucia_foto_rakossy_peter
Fotó: Rákossy Péter

?Felelősséget is jelent a kamaraénekesi cím, nem csak dicsőséget. Számíthatok arra, hogy a társulat, főleg a fiatalabb kollégák, figyelemmel kísérik a pályafutásomat, tehát egyfajta mintaként jelenek meg akaratlanul is? ? vallja a szoprán. Számára a jó és előrevivő szerepek, a nagyszerű muzsikusokkal, rendezőkkel folytatott kemény munka jelenti a legnagyobb kitüntetést, hiszen ezek biztosítják a fejlődést. ?Ugyanakkor a szakmai díjak és elismerések adhatnak új lendületet, és egyfajta láttamozását az elvégzett feladataimnak? ? teszi hozzá.

A drámai koloratúrszoprán intenzív munkával töltötte a telet: december legvégétől két hónap alatt előbb A denevér, majd A hugenották, utána pedig a Lammermoori Lucia szériájában énekelt. Kérdésünkre, hogy miként készül fel egy-egy ilyen sűrű időszakra, azt mondja: fontos, hogy fejben mindig kitűzzön egy új célt, mit is akar az adott időszakban elérni a figurával. Míg egy premier rendkívüli feszültségekkel jár, ilyenkor, amikor újból elővesz egy-egy szólamot, már nem csak a hangi teljesítményre és a figura ?életre keltésére? koncentrál, hanem a szerepben el is tud mélyedni, az alakítás pedig egyre finomodhat.

kolo
Fotó: Rákossy Péter / Magyar Állami Operaház

De természetesen továbbra is a hangi megvalósítás a legfontosabb: Kolonits Klára a vokális felkészülést ahhoz hasonlítja, mint amikor a sportolók egy nagyobb verseny előtt edzőtáborba vonulnak. ?Mivel Valois Margit ritkán fordul elő a repertoárban, szinte újból a nulláról kellett felépítenem a mostani szériához. A budapesti Opera a Lammermoori Luciát az ősváltozatban játssza, amelyben más, magasabb a hangfekvés, ezért komoly kihívást jelent? ? mutat rá.

Az elmélyülésben segíti, hogy a történelem és az irodalom közel áll hozzá. Valois Margit alakjának megformálásához például ? aki történelmi, létező személy volt ?, különböző forrásokból tájékozódott. Többek közt Alexandre Dumas Margot királyné című regényéből merített, hogy a szerep rövidsége ellenére is hús-vér, vágyakkal és érzelmekkel teli nőalak legyen. A színészi munka nem valamiféle leküzdendő nehézség számára, inkább vágyott lehetőség, és izgalmas kérdés, hogy miként lehet egy figurát sokszor, sokféleképpen eljátszani.

Kolonits Klára az Operabeavató-sorozatban talált rá arra a belső lazaságra, amin belül az erős testi tudatosság és a szellemi asszociációk sorozata is megjelenik. ?Az évek múltával egyre jobban hiszek a takarékos gesztusrendszerben, abban, hogy kevés, de pontos mozdulatokkal jelenjek meg a színpadon. Bár nekem ez nagy kihívás, mert az életben izgő-mozgó személyiség vagyok? ? magyarázza. Az idő múlása egy-egy karakterben érdekes jelenség a művésznő szerint. ?Ahogy változik az ember, a hangja, a teste, a lelke, úgy más és más érdekli vokálisan és színészileg is az adott szólamból. Ez a megtett út az igazán érdekes a pályán. Egy szerepnek mindig meg kell őriznie a rugalmasságát, mert ettől lesz lélegző a figura? ? mondja.

Különösen felvillanyozó a számára, ha egy operai alakot több rendezésben, hosszú évekig alakíthat, így mód nyílik a kísérletezésre is. Nagyon fontos, hogy megtalálja a kulcsot hozzájuk: mint elmeséli, a Lammermoori Luciában már hamar felfedezte, hogy a gyermekké válás, az egyszerűség és tisztaság festi le legjobban a lélek és az elme meghasadását. A királynéként és szerelmesként egyaránt sebzett Valois Margit összetett sértettségét, vagy A denevér Rosalindájának kettős érzelmeit nagy munka hitelesen ábrázolni, de ez a legnagyobb cél számára.

kolo2
Fotó: Csibi Szilvia

Ami az operettet illeti, bár sokan lesajnálják a műfajt, az énekművész szerint ez téves meglátás. Ő maga három évig énekelt primadonna-szerepeket a Budapesti Operettszínházban, és mint elmondja, valóban mások a vokális kihívások. A bel canto kifinomultságát nem igényli a műfaj, de ez igaz az operairodalom nagy részére is. ?Viszont azonnali hatást kell elérni, mert ahogy a primadonna elénekli a belépőjét a színpadon, az ott ülő közönség már eldöntötte, hogy szereti-e őt vagy sem, míg az operában hosszabb idő alatt nyerhető meg a hallgatóság? ? fűzi hozzá.

Az énekművészt megkérdeztük a lelki teherről is, arról, hogy például a tragikus sorsú Lammermoori Lucia megformálása után milyen érzés keríti hatalmába, amikor lemegy a színpadról. ?Vannak olyan operaénekesek, akik egy-egy estén nehezebben teszik le a szerepet, nálam azonban viszonylag könnyen megy. Szakmai kérdések persze foglalkoztatnak az előadás után, de ezek a karakterek fiktív személyiségek, és nem hagynak nyomot a civil életemen. Annál gyakoribb, hogy az egy-egy életszakaszban az engem foglalkoztató nagy életkérdések beleszüremkednek ezekbe az operai alakokba, és ezek bőrébe bújva egyfajta terápiás játékként megpróbálnak megoldódni? ? magyarázza.

Kolonits-Klara-Violetta1
Forrás: operavilag.net

Szavai szerint a pályája azért haladt ebbe az irányba, mert szeret több életet végigélni, más sorsokba belebújni, válaszokat találni, döntéseket megélni, és minél szélsőségesebb egy figura, annál izgalmasabb mindez. ?Egy-egy előadás óriási energiákat szabadít fel bennem. A játék, a zene síkjában való létezés, a repülés gyönyörűsége, ahogyan egyszer Latinovits Zoltán megfogalmazta, az elérhető emberi örömforrások közt is az egyik legnagyobb? ? vallja az énekművész.

A cikk eredetileg az Opera Magazinban jelent meg.