A Bohémélet 1896-os bemutatójakor már hatalmas népszerűségnek örvendett, amit csak növelt a négy évvel későbbi Tosca sikere. Bár a Pillangókisasszony első verzióját nem fogadta kegyeibe a publikum, az átdolgozást követően azonban ez az opera is stabil repertoárdarabbá vált. Puccini pedig vagyonos emberré, akinek sportautói, ingatlanjai voltak, és aki élhetett hobbijainak. Ma azt mondanánk, menekült boldogtalan házasságából, ám nem csupán a kedvtelésekbe, passziókba, de újabb és újabb szerelmi kalandokba is. Egy ilyen kapcsolatban érthető, ha a feleség azzal vádolja meg a férjet, hogy az egyik cseléddel van liezonja, sőt az alkalmazott gyerekének apaságában is biztos. A hitves ? jelen esetben Elvira Puccini ? vádjai hamisnak bizonyultak, de ez a szegény lányt már nem mentette meg az öngyilkosságtól. A zeneszerző csak annyit reagált erre, hogy a szolgáló egy ostoba teremtés volt.
Szálinger Balázsnak, aki az Opera számára ezt a történetet feldolgozta, ezúttal nehezebb dolga volt, mint a Richard Wagner és Friedrich Nietzsche barátságát bemutató, az előző évadban színpadra vitt Siegfried-idill, avagy egy barátság vége című darab esetében volt. ?Van ennek is irodalma, még ha töredéke is (vagy még az sem) a Wagner?Nietzsche-viszonynak. Itt leginkább cikkek álltak a kezemhez, sajnos nem volt olyan könyv (sőt, könyvek), mint a Wagner-darab esetében. Erről viszont már beszélt a korabeli magyar sajtó, és ez nagyon érdekessé teszi, élővé, igazi történetté. A fellelhető hírlapok vonatkozó cikkeit, tulajdonképpen bulvárhíreket olvastam, érdekes-bájos ellentmondások és ferdítések voltak benne, ezek közül kellett megpróbálni kihámozni egy olyan valóságot, ami akár meg is történhetett.? Ebből a nyomozásból született a Krizantémok, avagy Li? halála című kamaradráma.
A darab címe azonnal két művet juttat eszünkbe. ?Annyi a köze a vonósnégyeshez ? magyarázza Szálinger Balázs ?, hogy említik benne annak a keletkezését, illetve hogy az egy gyászdarab, és hát ez a történet se vidám befejezésű.? A Turandot mellett az életrajzi kontextusban szó esik A Nyugat lányáról is.
Egy ilyen esetben egyszerre van nehéz és könnyű dolga a prózához illő zenékért felelős karmesternek, Köteles Gézának, aki bevallja, számára Puccini a tökéletes zenedráma megteremtője, komponistaként és hangszerelőként a valaha születettek legnagyobbika. ?A szöveg, szituáció és a zene kapcsolata olyan szoros és magas szintű nála, ami remekművé építi operáit. Ez hatalmas találmánya, amihez kivételes érzék és érzékenység is párosul, ettől egészen különlegesen nagy alkotások az operái. Ezek mellett igazán kevés művet hagyott ránk, ilyen a Krizantémok, amely akár egy vonósnégyessel is előadható, vagy a darabban szintén elhangzó Capriccio sinfonico, mely egy szimfonikus zenekari néhány perces fantáziamű. Ezen művekben kitalált dallamait felhasználja a Manon Lescaut-ban, illetve a Bohéméletben is.
A darabban felcsendülő Puccini-részletek minden esetben szorosan kapcsolódnak a Szálinger-féle dráma akkurátus pontjaihoz, hol kísérőzeneként, hol önálló zenei betétekké kinőve magukat. Az ősbemutatóra az Eiffel Műhelyházban kerül sor, dramaturgiailag, zeneileg is az ottani modern, kényelmes és megfelelően nagy tér adta lehetőségekhez igazodva. Ezután a darab némileg új köntöst kap, és június közepén olaszországi turnéra indulunk vele, ahová egy kisebb méretű, de teljes szimfonikus zenekar utazik, a Puccini által megálmodott különösen változatos hangszerelési virtuozitást igyekezve teljesen visszaadni az ?otthoni? közönségnek. Elhangzanak részletek szinte mindegyik Puccini-operából, így a korábban említett Bohémélet és Manon Lescaut mellett a Gianni Schicchiből, a Pillangókisasszonyból, A Nyugat lányából, a Turandotból, sőt különlegességként egy ária felcsendül egyetlen operettjéből, A fecskéből is.?
Papp Tímea írása az Opera Magazinban jelent meg.
Megosztás a Facebookon
Küldés messengeren
link
másolása
