A Zene Ünnepe a Várkert Bazárban

Egyéb

A változó, hol napsütéses, hol viharos-esős időjárás ellenére is nagy volt az érdeklődés a Zene Ünnepére a Várkert Bazárban. 1982 óta hagyományosan a nyár első napját, június 21-ét szentelik ennek az eseménynek. Idén szerencsére ez vasárnapra esett, így az első fellépők már egy órakor el kezdtek játszani, egyszerre 5, kisebb és nagyobb színpadon. Az előadók különböző zenei stílusokat képviseltek, mindenki megtalálhatta az ízlésének megfelelő zenét. Többen a Cseh Tamás Program sikeres pályázói voltak, mint például a Margaret Island, a Gourmand, az ÉK, vagy a Fatal Error. Összesen több mint 40 zenekar lépett fel, akik 30-60 percet játszottak.

Az esemény keretében sor került a Budai Ifjúsági Park emléktáblájának avatására is, a Cseh Tamás Program Könnyűzenei Örökség Megőrzése Alprogramjának szervezésében. Bajnai Zsolt, a Cseh Tamás Program Ideiglenes Kollégiumának igazgatója elmondta, hogy sajnos az ő fiatalságából kimaradt a Várkert Bazár és a hozzá kapcsolódó koncertek, események. "Az én nemzedékemnek ? akik a '70-es években születtek ? nem adatott meg az, hogy az 1984-ig működő Várkert Bazár területén működő Ifjúsági Parkban koncertekre járjon. Mi már csak azt láthattuk felnőtt fejjel, hogy ez a gyönyörű épület romokban áll." A több évtized után felújított épületegyüttes viszont ismét alkalmas arra, hogy a látogatók birtokukba vegyék. Az emléktábla a Várkert Bazár úgynevezett Fülkepavilonjának északi homlokzatán található, ahol az Ifipark első színpada állt.

Az Ifipark emléktábláját a közeljövőben további tizennégy követi. Az Alprogram célja egy afféle ?poptörténeti tanösvény? létrehozása, amelynek keretében a magyar könnyűzene nevezetes helyszíneit kereshetik fel az érdeklődők. A ?tanösvény? állomásai között szerepel például az egykori Dália Jazz Klub, a Bosch Klub, valamint a Bem Rockpart és a Fekete Lyuk is. A Cseh Tamás Program e pontokkal emlékeztet a hazai poptörténet híres koncerthelyszíneire.

A vasárnapi rendezvényen a tizen- és huszonévesek mellett az idősebb korosztály, valamint a családok is jelen voltak. A koncertek is a változatosság jegyében alakultak: a 200 éves múltra visszatekintő Pécsi Filharmonikusak mellett olyan közismert, stabil rajongótáborral rendelkező zenekarok is felléptek, mint a Hó Márton és a Jégkorszak vagy a Middlemist Red. Olyan fiatal, vidéki formációk, mint a Kultúrtalálka is feljutottak ez alkalomból a fővárosba. Ők az egyik utcazenei ?színpadon? adtak elő, amelyeken közvetlen volt a hangulat közönség és előadó között. Különleges koncerthelyszín volt még a Szárazárok színpada, amely szűk tereivel egészen egyszerre adott komoly, mégis laza hangulatot az ott felhangzó zenéknek.

Fotó: Csákvári Zsigmond