A 665 jelöltből kiválasztott 177 alkotás közül csak a teljesség igénye nélkül lehet kiválogatni néhány hangfoglalós formációt, olyan sokan kötődnek valamilyen szálon a programhoz.

A Lóci játszik zenekar például a kezdetektől a Hangfoglaló támogatottja, induló előadóként az első évadban nyertek támogatást, de a programnak azóta is szoros maradt a kapcsolata Csorba Lóránt frontemberrel, aki már mentorként áll a legfrissebb kezdő zenekarok mögött. A csapat legújabb, Ott mennek a jócsajok című kisfilmje száll versenybe a Klipszemlén.

A Margaret Island is kiemelkedő szereplője a hazai könnyűzenei életnek. Mióta 2014-ben induló előadói támogatásukból elkészítették első lemezüket, megismerte őket az egész ország. Hóvirág című daluk pedig szintén shortlistes lett.

De a támogatott induló előadók között volt a Csaknekedkislány is, akik Három férfi című számuk klipjével kerültek fel a válogatott listára, ugyanígy Babé Sila, aki 7012 című dalával versenyez, vagy épp Szeder, aki a Kezem a hátadon és a Run Over Dogs, akik a Horror-Struck című anyagot hozták a szemlére.


margaret_island0_600x356.png
Margaret Island

A negyedik évadban támogatott induló előadók közül a zsűri értékelése alapján a Ham Ko Ham, I am Soyuz, a RED SWAMP és az AŽUR anyagának is helye van az idei legjobbak között.

A Ham Ko Ham mindig különleges hangulatot nyújt a rajongóinak: a vidám, életteli cigányzene ?ByeAlex cameójával ? Ellopták a biciklim című daluk kisvideójában is visszaköszön. A Duna-parton ukuleléző I am Soyuz ? Wes Anderson filmjeinek látványvilágát megidéző ? Still I Fly klipjének nevezése sem meglepő: a rövid, akusztikus feldolgozás könnyed színfoltja a shortlistnek. A RED SWAMP stílusából fakadóan jóval súlyosabb anyaggal került be a versenybe. Nemcsak a kitömött állatok és a falakon díszelgő trófeák, de az effektek is a stoner/sludge metál műfaj sajátosságaira hivatottak ráerősíteni a Waste-hez készült videóban. Az AŽUR Zuhanok című dalához készült klipje pedig nemcsak abban tűnik ki a mezőnyből, hogy ez az átlagtól eltérően egy szövegvideó, de egyedivé teszi a Kenny Fisher által készített animációs megoldás is.


i_am_soyuz_2_600x400.png
I am Soyuz
Ugyanakkor a versenyzők között ott van a Nemzetközi Alprogram pályázatait jól ismerő Dope Calypso és a Middlemist Red, az Előzenekari Alprogramban forráshoz jutott Blahalouisiana és a Bohemian Betyars vagy épp az Animal Cannibals kisfilmjei is.
A klipekre október 4-ig várják a voksokat a Magyar Klipszemle oldalán.