125531
Forrás: Fortepan

Az Ifipark 1961-ben nyílt és 1984-ig működött, a magyar rockzene születésének egyik bölcsője volt; a helyén épült néhány évvel ezelőtt a Várkert Bazár. A tervek szerint a koncertsorozaton a jövőben az újabb generáció képviselői fognak fellépni.

Az idei koncertsorozat első fellépője június 23-án az Ivan and the Parazol lesz, az est vendége Tátrai Tibor. Balla Máté, az együttes gitárosa azt mondta, bár a rockzenét már egy ideje temetni szokták, a mai fiatalok tovább viszik a műfaj lángját.

125545
Forrás: Fortepan

A július 5-én fellépő Kovács Kati szerint hatalmas dolog volt a hatvanas-hetvenes években az Ifiparkban fellépni. ?Jó most is idejönni, és elmondhatom, hogy minket, régi előadókat a slágerek tartanak életben. Először az Omegával, majd a Metróval és az Illéssel, tehát mindhárom korszakos zenekarral koncerteztünk itt”.

Varkert_Bazar_ifipark_sajtotajekoztato_20190528_

Július 12-én az Edda koncertjével folytatódik a programsorozat: ?1979-ben léptünk itt fel először, aznap Piramis-koncert volt a Kisstadionban, így csak 176 néző volt. De a második ifiparkos bulink már teltházas volt, aztán mi játszottunk akkor is, amikor 1980-ban koncert közben leomlott a fal, és utána egy időre be kellett zárni a helyet” ? idézte fel az énekes.

137156
Forrás: Fortepan

A rendezvénysorozat záróeseményén, szeptember 21-én a színpadra lépő Piramis A nagy buli 2.0 címmel ad műsort, miután a csapat szinte napra pontosan negyven évvel ezelőtt az Ifiparkban rögzítette legendás koncertlemezét, A nagy bulit.

Varkert_Bazar_ifipark_sajtotajekoztato_20190528_2

?Most eljátsszuk a negyven évvel ezelőtti koncert dalait, valamint az 1981-es lemez, az Erotika néhány dalát is. Néző voltam én is az 1978-1979-es Piramis-koncerteken és minden vágyam volt, hogy egyszer köztük lehessek a színpadon” ? tette hozzá Nyemcsók János, a Piramis énekese.

125528
Forrás: Fortepan

A július 26-án az Öntőház udvar színpadára lépő Zséda azt ígérte, hogy keményen szólnak majd a dalai Budapest egyik legszebb koncerthelyszínén. Estjén vendégként ott lesz Horváth Charlie is, aki a hatvanas-hetvenes években szintén sokat játszott az Ifiparkban.

Varkert_Bazar_ifipark_sajtotajekoztato_20190528_4

A mostani koncertsorozat egyik legérdekesebb eseményének ígérkezik, hogy szeptember 12-én újra koncertet ad az Ős-Bikini: az 1982-től 1985-ig működött alternatív punkrock formáció öt eredeti tagja 1983 óta nem adott így együtt koncertet. Szintén fellép a Várkert Bazárban Deák Bill Gyula. Szeptember 13-án legjobb számaiból válogat, elhangzik például a Rossz vér, a Hosszú lábú asszony, a Kőbánya blues meg az István, a király két dala is.

A képek az egykori Ifiparkban készültek,