Számos elismerésben részesült eddigi pályája során. A most elnyert Junior Prima Díj hol foglal helyet, mennyiben jelent mást, többet Önnek az előzőeknél?
Központi helyet foglal el életemben a Junior Prima Díj: az eddigi zeneszerzőversenyek és ösztöndíjak mellett ez az első olyan komplexebb elismerés, amely egy hosszú folyamatot foglal össze és koronáz meg.
 
Zeneszerzőként ismeri a közönség. Miért fordult a zeneszerzés felé ? gondolok itt arra, hogy klarinétozni és zongorázni is tanult, elsősorban mégsem klarinét-, illetve zongoraművészként jegyzik?
Egyrészt hétévesen beleszerettem egy lányba az osztályból, és valamilyen megmagyarázhatatlan és hirtelen ötlet folytán írtam neki egy darabot. Onnantól kezdve éreztem, hogy ez lesz az igazi utam. Másrészt már gyerekként is untam a hangszeres gyakorlás mechanikus folyamatát ? órákig skálázni, etűdözni ?, tehát már akkor nyilvánvaló volt számomra, hogy nem szeretném így élni az életem.
 
Miként fogadják fiatal kora ellenére tapasztaltabb ?kollégái??
Én többnyire támogatást és rokonszervet érzek az irányomban az idősebb kollégák részéről.
 
 
Filmzenét és színházi zenét is komponál. Melyek az Ön számára legkedvesebb szerzeményei? Mi alapján mond igent egy-egy felkérésre?
Azt gondolom, az eddigi két legmeghatározóbb művem az utóbbi években készült: a Requiem és a Kamaraszimfónia. A felkéréseket két szempontból szoktam szelektálni: egyrészt, ha valami érdekel, és szívesen csinálom, el fogom vállalni, akár akkor is, ha nem nagyon fér bele az időmbe. Másrészt természetesen anyagiak függvényében is szelektálni szoktam, de nem ez az elsődleges szempont.
 
Adjunktusként hogy látja: mennyire tehetségesek a mai zeneszerző-palánták?
Noha zenei tárgyakat tanítok, zeneszerzést sosem tanítottam, és egy darabig biztosan nem is szándékozom tanítani, mivel még fiatalnak érzem magam egy ilyen jellegű feladathoz. Ettől függetlenül kapcsolatban vagyok a fiatalokkal, akiknek a száma sajnos egyre fogyatkozik, de bízom benne, hogy ez egy megfordítható folyamat lesz.
 
Mely zeneszerzőket tekinti példaképének?
Sosem voltam a példaképek híve, valahogy mindig elkerült ez a fajta illúzió. Viszont ha a számomra legmeghatározóbb zeneszerzőket kellene felsorolnom, azt hiszem, Palestrina, Mahler, Arvo Part neve lenne az első helyeken a képzeletbeli listán.
 
Szíjjártó Anita
Fotó: zombolapeter.uw.hu