A Máltai Szimfóniával közösen életre hívott program során a zenekar tagjai több mint fél éven át rendszeresen látogatták az első koncerten részt vevő iskolákat Tarnazsadányban és Tarnabodon, ahol együtt zenéltek az ifjú zenészekkel, előkészítve a szeptemberi zeneakadémiai fellépést. A gyerekek és a zenekar tagjai egy klasszikus zenei motívumok és cigány dallamok együttes felhasználásával, kimondottan erre az alkalomra készült Ott Rezső-művet mutatnak majd be a koncert első részében. Az este további programjában a zenekar előadásában szerepel Rossini Tell Vilmos-nyitánya és egy magyarországi ősbemutató is, Adès Concerto for piano, no. 2 című műve, a zongoránál a hongkongi születésű, Berlinben élő Chiyan Wonggal. A hangverseny Schumann I. B-dúr „Tavaszi” szimfóniájával zárul, vezényel Hámori Máté.

„Úgy gondolom, egy zenekar elsősorban közösség, a zene pedig az egyik legfőbb közösségteremtő erő. Mint zenekarvezető felelősséget érzek nemcsak szűkebb közösségünkért, hanem mindazokért, akiket a zenével el lehet érni, akiknek a zenénkkel jót tehetünk, segíthetünk. Úgy vélem, van társadalmi felelősségünk, aminek évek óta próbálunk is megfelelni. Három éve indítottuk el Beethoven-projektünket, amely ettől az évtől nemzetközivé bővül, és ami segít a siket és nagyothalló embereknek kapcsolatba kerülni a zenével, az ép hallásúaknak pedig hallásuk megőrzésében. Idén indul el többéves előkészítő munka után ÉNekÚT címmel zeneoktatási platformunk, amely az iskolai zeneoktatásban segíti minőségi tartalmakkal a pedagógusokat és a gyerekeket egyaránt. A Máltai Szimfóniával együttműködve pedig az ország legnehezebb sorsú településein élő, zenét tanuló gyerekekkel együttműködve indítjuk el Közös hang című projektünket, amelynek első koncertjén a közös zenélés élményében osztozhatunk mindannyian” – mondta el Hámori Máté.

Az első Közös Hang-koncertet további alkalmak követik majd – legközelebb november 26-án a Zeneakadémián –, és terveik szerint idővel a részt vevő települések listáját is bővítik, hogy a közös zenélés élményében minél több zenetanuló gyermek részesülhessen. Az előadásokra – így a szeptember 23-i első hangversenyre is – a gyerekek családját is meghívják, hiszen a sikeres integráció kulcsa nem csupán a szorgalmas gyerekek motivációja, de a család meggyőzése is, hogy van eredménye a zenébe fektetett sok erőfeszítésnek, és érdemes a gyereket a – nem csupán zenei – tanulás útján tartani hosszú távon is.